Kispályás városi foci

U9 VII. Martfűi tornán bronz érmet szereztünk

A 12 csapatos tornán, négy csoportba sorsolták a csapatokat. A csoportokból az első helyezett jutott be a négy közé. 

A csoportunkban előzetesen a Szentmiklósi Focisuli és a Gyomendrőd csapatait sorsolták. A tornára megérkezve jelezték, hogy a Gyomaendrőd helyett a Zagyvarékas csapat szerepel a csoportunkban. Így a mi csoportunk messze a legerősebb volt a tornán. Az első hely megszerzése volt a cél ehhez két győzelmet kellett a csapatnak megszereznie. 


Csoportmérkőzések:

SC Hirös-Ép –  Szentmiklósi Focisuli 3-0

Jól kezdtünk folyamatosan támadtunk. A helyzetek azonban kimaradtak, nem voltunk pontosak a végjátékban a lövéseknél. Egy szöglet után öngólt szerzett az ellenfél 1-0. Ez megnyugtatta a csapatot és még intenzívebben támadtunk. A helyzeteinket sajnos nem tudtuk gólra váltani, mert egyénileg próbáltuk befejezni a támadást, ember előnyös helyzetben is. Az utolsó részében a mérkőzésnek elkezdtünk passzolni is, ezután két gólt szeretünk. Pontosabban játszva és jobb döntéseket választva nagyobb arányú győzelmet is szerezhettünk volna. 

SC Hirös-Ép – Zagyvarékas 1-0

A torna egyik legerősebb csapatával játszottunk, aki nyer az a négy közé jutott, tehát a tét nagy volt. A mérkőzést a kezünkben tartva jól játszottunk. Az ellenfél támadásait hárítottuk és a támadásra is bőven maradt energián. Két nagy helyzetünk maradt ki, az egyiknél a kapusuk védett nagyot a másiknál a kapufát találtuk el. Azonban nem adtuk fel támadtunk tovább és sikerült a vezetést is megszerezni. Az utolsó másodpercekben egy helyezkedési hibát majdnem kihasznált az ellenfél, de összességében megérdemelten győztünk.

 

Elődöntő:

SC Hirös-Ép – Szolnoki MÁV 1-1, büntetőkkel (3-4)

A döntőbe jutásért jól kezdtünk támadtunk és folyamatos nyomás alatt volt az ellenfél. A vezetést is sikerült megszerezni, a játék elején. Sajnos a mérkőzést nem sikerült eldöntenünk. Nem tudtuk megszerezni a második gólunkat. Ezután az ellenfél felbátorodott, ahogy telt az idő és védekezésre kényszerített. Kapufát is rúgtak, majd sajnos a gól is összejött, így egyenlítettek. Következtek a hetesek, az első három-három játékos értékesítette a maga büntetőjét. Mi kihagytuk a negyediket, Ők berúgták. A döntőbe nem sikerült bejutnunk.

 

Bronzmérkőzés:

SC Hirös-Ép –Kunszentmárton 6-0

A két csapat nem volt egy szinten, szépen és jól játszva nagyarányú győzelmet értünk el. Néhány gyönyörű gól kísértében, szép támadásokat építettünk fel. Megérdemelten nyertünk ilyen arányban is. 

A tornán a sorsolás miatt a legerősebb csoportba és az erősebb ágra kerültünk. A másik ágról érkezett csapatok nagyarányú vereségeket szenvedtek a mi águnkon lévőkkel szemben. A mutatott játékkal nagyon elégedettek lehetünk, ez pozitív kép a jövőre nézve. A torna tanulsága, ha vezetünk egy csapat ellen, akkor a mérkőzést el kell döntenünk több góllal, mert megfordulhat a mérkőzés menete, ami a mai napon bekövetkezett.

 

Torna gólkirálya: Kotroczó Péter

 

Tornán a következő játékosok szerepeltek: Szujó Attila, Gazdag Vajk, Csúri Dájmond, Herczeg Adrián, Kotroczó Péter, Rózsa Boldizsár, Balasa Ádám 


Edző: Pelikán István

Gratulálunk a csapatnak a szép eredményhez és a mutatott játékhoz!



Megosztás!

Kapcsolódó oldalak