
Családi napoztunk!
2021.09.13.
Kívánni se lehetett volna kellemesebb időt szeptember…
2012.02.27. •
A 18 csapatos rangos tornán, jó csapatokkal mérkőzhettünk meg. A csoportokból az első két helyezett jutott be a nyolc közé, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek.
A csoportunkban előzetesen a Szentmiklósi Focisuli, Gloriett SE, Szolnoki MÁV, Tisza Volán II. csapatait sorsolták. A helyszínre érkezve kaptuk az információt, hogy változott az időbeosztás és a sorsolás is. A Gloriett SE átkerült egy másik csoportba. Ezért négy csapat harcolhatott az első két helyért, hogy továbbjusson. Szerencsére a négy csapat miatt többet játszhattak a gyerekek, az előzetesen megadott 18 helyett 25 perc volt a játékidő.
Csoportmérkőzések:
SC Hirös-Ép – Szolnoki MÁV 0-0
A nem túl korai kelés ellenére, az egész csapat messze tudása alatt teljesített. Az egy kapura lövés és mellette csak néhány helyzet is ezt mutatja. Sajnos a tanultakból semmit nem mutattak a srácok a labdakihozatal, cselek, összjáték. Nehezen indult a nap.
SC Hirös-Ép – Szentmiklósi Focisuli 1-0
A második játékunkat ott folyattuk ahol az előzőt abba hagytuk. Semmi nem ment. Egy gyors bedobás után azonban megszereztük a vezetést és a végeredményt már nem változott.
SC Hirös-Ép – Tisza Volán II 4-0
A csoport utolsó mérkőzésén, amennyiben győzünk, az első helyet szerezzük meg, ha kikapunk, mehetünk haza. A gyerekek nagyszerű játékkal jelezték, hogy tovább akarnak jutni. Az első két meccshez képest más játékosok voltak a pályán, akik alkalmazták azt, amit gyakorolni szoktunk. Hirtelen mindenki elkezdett játszani. Az eredmény megérdemelt, még ilyen arányban is.
Négy közé jutásért:
SC Hirös-Ép – Tápiószentmárton 5-0
Másik csarnokban vártak ránk az egyenes kieséses küzdelmek. A nyolc között a másik csoport másodikjával találkoztunk. A játékot ott folyatattuk, ahol az előző mérkőzésen abba hagytuk. Végig koncentrálva szép támadásokat felépítve, nagyszerű gólokat szerezve bejutottunk a legjobb négy csapat közé.
Döntőbe jutásért:
SC Hirös-Ép – Szolnoki MÁV 3-0
A reggeli mérkőzésen egyenlő ellenfelei voltunk egymásnak, sajnos a mi játékunk nagyon gyenge volt. A mostani mérkőzésen a lendületes és pontos játék mellett mindenben jobbak voltunk ellenfelünknél. A lefújás pillanatában is szereztünk egy gólt, amit már nem adtak meg. Megérdemelten jutottunk be a döntőbe.
Döntő:
SC Hirös-Ép – Zagyvarékas 1-2
A torna második legerősebb csapatával játszottunk. A mérőzést jól kezdtük mi irányítottunk. Sajnos jött egy néhány perces rövidzárlat és két gólt szerezett az ellenfelünk. Amire szinte azonnal válaszoltunk. Ezután támadtunk tovább, de nem sikerült egalizálnunk az eredményt. A pár perces kihagyás sokba került. Érzésem szerint ezen a meccsen is jobbak voltunk ellenfelünknél, de nem sikerült gólt szereznünk a helyzeteinkből.
Most először fordult elő, hogy két sorral utaztunk el egy tornára. Mindkét sor remekül teljesített segítették egymást erre a teljesítményre lehet alapozni. Először fordult elő, hogy olyan különbség volt a saját játékunkban a nap folyamán, ami hihetetlen. Sajnos a csapat reggeli teljesítménye 1-2 évvel ezelőtti játékot mutatta. Délután viszont olyat játszottak a fiúk, amit nem láttunk még Tőlük. A második hely teljesen megérdemelt, az ingadozó játék miatt még nincsenek kész az első hely megszerzéséhez. Amennyiben így dolgoznak tovább hamarosan készen fognak állni!
Torna legjobb játékosa: Rózsa Boldizsár
Tornán a következő játékosok szerepeltek: Szujó Attila, Gazdag Vajk, Csúri Dájmond, Herczeg Adrián, Kotroczó Péter, Rózsa Boldizsár, Balasa Ádám, Csah Balázs, Győrfi Enzó, Budai Áron, Jánosi Roland, Dos Reis Texiera Edmilson
Edző: Pelikán István
Gratulálunk a csapatnak a szép eredményhez és a játékhoz, amit néhány meccsen láthattunk Tőlük, fantasztikus volt!
2021.09.13.
Kívánni se lehetett volna kellemesebb időt szeptember…
2016.09.06.
Az SC Hírös-Ép megnyerte a 2016-os városi bajnokságot.
2016.05.12.
Győzelem a Robinson és a Lendület ellen is!
2016.04.30.
Kettő meccs, kettő vereség !
2016.04.10.
Csak összejött a Napsugár ellen!
2016.03.21.
Kezdetnek nem rossz!
2016.02.09.
Nem a mi napunk a szerda!
2016.01.22.
Fájó vereség!
2016.01.16.
Bravúros győzelem!
2016.01.05.
Új év, új remények.
2015.12.06.
Vége a kettős terhelésnek!
2015.11.27.
Győzelmekkel folytattuk!
2015.11.17.
Győzelmekkel kezdte a csapat a bajnokságot!
2015.11.17.
Győzelmekkel kezdte a csapat a bajnokságot!
2015.10.19.
Ezüstérmesek lettünk!
2015.10.12.
Történelmi vereség!
2015.09.20.
Kertész Zolit köszöntöttük!
2015.07.18.
Az élmezőnyben maradtunk!
2015.07.12.
Gólgazdag mérkőzésen!
2015.07.12.
Gólgazdag mérkőzésen!