Kispályás városi foci

Felnőtt bajnokság -Gólgazdag mérkőzés!

A csoport küzdelmek záró fordulójához érkeztünk. Az már hetekkel ez előtt eldőlt, hogy a felsőágon folytathatjuk a bajnokságot. Ez azt jelenti, hogy a legjobb tizenkettő csapat küzdhet tovább a bajnoki címért.

Csoportunkban, az Interlift ellen játszott utolsó mérkőzés volt hivatott dönteni arról, hogy ki lesz a győztes, nem kevés izgalmat szolgáltatva ezzel a találkozónak. Ellenfelünk három pont előnnyel várta a meccset.

Mi szerettünk volna nyerni és ennek megfelelően kellő létszámban, tettre készen vártuk a kezdő sípszót. Sőt, ismételten újoncot avattunk. Oláh Máté először játszott közöttünk.

A várakozásoknak megfelelően nagy iramú, kiélezett, rendkívül magas színvonalú mérkőzést játszott egymással a két csapat. Ellenfelünk sem ma kezdte a kispályás focit, ezért mind a kettő oldalon pengés, finom megoldások színesítették a játékot, a kilátogatott szurkolók nagy örömére.

Felváltva potyogtak a gólok. A vezetést még ők szerezték meg, de utána sikerült fordítanunk. A gyors gólváltás nem fogta vissza a csapatokat. A meccsnek csak egy dolog nem tett jót. A sok eső miatt rendkívül csúszós volt a pálya. A rekortán borításon ilyenkor szinte életveszélyes lehet egy-egy mozdulat.

Ha ez nincs, akkor szerintem az év meccse díjat is elnyerhette volna a találkozó.

De visszatérve a játékhoz, ellenfelünk újra erőre kapott és kettő gyors góllal vissza vette a vezetést.

Aktívan kezdtünk a térfélcsere után. A második játékrészben a fiatal sor látványos és lendületes játéka három gólt eredményezett számunkra.Sikerült kettő gólos előnyhöz jutnunk. Egy picit talán már úgy éreztük, hogy eldöntöttük javunkra a három pont sorsát, ezért sorokat cseréltünk. Az Interlift kihasználta, hogy még” hidegek” voltak a pálya szélén készülő srácok. Ez egalizálta is az eredményt.

A végjáték még tartogatott gólokat. A vége előtt nem sokkal megszereztük a vezetést. Szinte a zsebünkben volt már a győzelem, amikor a hosszabbításban ellenfelünk mattolt bennünket és kitartó akarásukat gól koronázta.

A döntetlen a játék képe alapján igazságosnak mondható. A találkozó végig nagyon kiélezett volt, mindkét oldalban benne volt a győzelem, így a pontosztozkodás is reális.Nekünk egy picit mégis csalódás, mert voltak pillanatok, amikor végleg eldönthettük volna a meccset.

A semleges nézők viszont ezen az estén lehet, hogy a két dobogós csapat kiváló, szimpatikus mérkőzése által egy igazi futballrangadón érezhették magukat.

 

Sc. Hirös-Ép - Interlift 6:6 (2:3)

A csapat tagjai:

Koós Károly, Gyenes Tamás, Gazdag Attila, Nagy Norbert , Kovács László, Lázár Bence, Korenika László, Kertész Zoltán, Miskei Csaba, Maczelka Zoltán, Kocsis Ferenc, Palatinusz József, Oláh Máté, Virág Ferenc

 

Gólszerzők: Lázár Bence(2), Gazdag Attila(2), Maczelka Gábor, Virág Ferenc

 

 

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak