Kispályás városi foci

Felnőtt bajnokság - Győzelemmel folytattuk!

Folytatódtak a küzdelmek a városi bajnokságban.  A második fordulóban az ORIGO Reklám nevű, számunkra teljesen ismeretlen csapat várt ránk. Az első mérkőzésük eredménye alapján -  nagy arányú vereségük volt - kissé könnyelműen álltunk a feladathoz. A pályát mi uraltuk, végig érezhető volt, hogy ezt a meccset mi fogjuk megnyerni, ám a játékunk sok kívánni valót hagyott maga után. Elfelejtettünk védekezni és a támadásoknál  elég kevés futással  akartunk helyzetekbe kerülni. Így fordulhatott elő, hogy ellenfelünk 2:0-ra elhúzott. A félidő végéig sikerült hátrányunkat abszolválni,  de a 2:2 –s félidei eredmény akkor is meglepő volt.

A második félidőben már megmutatkozott a tudásbeli különbség a két csapat között. Jobban sikerült felosztanunk a pályát és Bence is megtalálta a góllövő cipőjét.

A mérkőzés vége örömfocit hozott számunkra és a győzelmünk sem vált kétségessé. De az örök igazság ismét bebizonyosodott: nem szabad félvállról venni a dolgokat. Nem szabad ennyire lazán hozzáállni egyetlen mérkőzéshez sem, mert az ellenfelünk is győzni szeretne. A részsikereiken felbuzdulva beállnak a saját kapujuk elé védekezni, amely után borzasztó nehéz feltörni őket!

 

 

Sc. Hirös-Ép - ORIGO Reklám  8:2 (2:2)

A csapat tagjai:

Gyenes Tamás, Koós Károly, Gazdag Attila, Nagy Norbert , Kovács László, Lázár Bence, Korenika László, Kocsis Ferenc, Kertész Zoltán, Malik Milán, Miskei Csaba, Virág Ferenc

Gólszerzők: Lázár Bence(4), Nagy Norbert(2), Kertész Zoltán(1), Virág Ferenc(1)

 

 

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak