Kispályás városi foci

Felnőtt bajnokság -Bravúros győzelem!

Az utolsó forduló előtt még mindenki számolgatott. Legalább három csapatnak volt esélye a végső győzelemre. Számunkra is égetően fontos volt a siker. Győzelem esetén a második helynél rosszabbak már nem lehetünk, de egy pici esély a bajnoki címre is maradt.

Ellenfelünk a Siland csapata. Nem könnyű ellenük meccselni. Erőszakos, gyors focit játszanak.Viszont ebben a bajnokságban elég sokszor betliztek.

Csapatunk elég tartalékos volt ezen a mérkőzésen is. Csere nélkül, több sebből vérezve, de vállaltuk a kihívást. Azt, hogy így fogunk győzni és elérjük a szépen csillogó ezüst érmet.

A meccs elején az ellenfelünk dominált. Mi kontra játékra rendezkedtünk be. Ez több kevesebb sikerrel működött. Aztán egy kis figyelmetlenség után hátrányba kerültünk.

Ennek ellenére érezhető volt, hogy az akarat ma kifizetődő lesz számunkra. Egyre többször tudtunk az ellenfelünk kapuja előtt zavart okozni. Egy ilyen akció végén kiegyenlítettünk. Sőt! Gyorsan a vezetést is megszereztük. Innentől kezdve ki sem engedtük a kezünkből az előnyünket. Egy távoli lövés utat talált és így magabiztos előnnyel vonultunk pihenőre. 3:1

A második félidőben jól működött a kontra játékunk és egész nagy előnyre tettünk szert. 5:2.

Sajnos a kevés csere miatt teljesen elfáradtunk és ezt a holtpontot a Siland kihasználta. Rövid idő alatt rúgott két góluknak köszönhetően szoros lett a végjáték. 5:4

Szerencsére magunkra találtunk és szép találatokat szerezve bezsebeltük a három pontot.

Jó tanúság a következő bajnokságra, hogy olyan csapatot kell kialakítani, ahol a játékosoknak fontos az, hogy minden mérkőzésen jelenlétükkel, játékukkal segítségünkre legyenek.

Nekünk, akik lassan évtizedek óta csapattagok nehéz megélni, hogy nem először bukjuk el a bajnoki címet. Ennek az oka pedig csupán annyi, hogy a végére kevesen maradunk.

Szeretném kiemelni, hogy nagyon szép eredmény a csapattól az ezüst érem!

 

 

Sc. Hirös-Ép - Siland  7:5 (3:1)

 

A csapat tagjai:

Pelikán István, Kertész Zoltán, Koós Károly, Kocsis Ferenc, Szapu Endre, Tombácz Roland, Gazdag Attila,

 

Gólszerző: Gazdag Attila(2), Koós Károly(2), Kertész Zoltán(1), Szapu Endre(1), Tombácz Roland(1)

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak