Kispályás városi foci

Felnőtt bajnokság - Méntelek ellen is győztünk!

Koós Károly

A második fordulóban a Méntelek csapata volt az ellenfelünk. A téli bajnokságban már játszottunk egymás ellen és rendkívül jó csapatot ismertünk meg bennük. Fiatalok, lendületesek és ügyesen játszák a focit. Akkor döntetlen lett a végeredmény, most győztünk!

A mérkőzés nem úgy indult, hogy ma mi leszünk a jobbak. Újra sok volt a hiányzónk és ez majdnem megbosszulta magát. 

Az ellenfelünk kihasználta az első hibánkat és a vezetést is megszerezte. Utána sikerült rendezni a sorainkat. A helyzeteinket értékesítve, félidőben már kettő góllal mi voltunk a jobbak.

Fontos volt, hogy Gazdag Attila bátran segítette az előre játékot és a kapu előtt is feltalálta magát.

A második félidőben teljesen ránk jött az ellenfél. Mi kontrákra rendezkedtünk be és bíztunk Kertész Zoli csatárjátékában. A mérkőzés izgalmassá vált számunkra, mert a Méntelek gólt rúgott. Ekkor 3:2 volt javunkra, de folyamatosan támadtak a kapunkra. Pelikán Pisti percei kellettek. A bravúrjaival meccsben tartott bennünket.

Szerencsére a legjobb pillanatban jött egy Kertész Zolis áthámozós gól, így vért izzadva, de nyertünk 4:2-re.

 

Sc. Hirös-Ép- Méntelek 4:2 (3:1)


A csapat tagjai:

Pelikán Isván, Kovács László, Gazdag Attila, Kertész Zoltán, Koós Károly, Kocsis Ferenc, Bányai Imre,Tombácz Roland

 

Gólszerzők: Gazdag Attila(2), Kertész Zoltán(2), 

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak