Kispályás városi foci

Felnőtt bajnokság -Továbbra is pontvesztés nélkül!

 

A hatodik fordulóban az élmezőnyben tanyázó Rázangyal csapatával játszottunk. A forduló előtt vezettük a bajnokságot. A nyári pihenőt is az első helyen végezve akartuk elkezdeni. Ezért nyerni akartunk, sajnos több játékosunk is hiányzott a találkozóról. Így nehéz mérkőzés elé néztünk.

A játék elején az ellenfél dominált, azonban nem sikerült gólt szerezniük. Gyorsan átvettük az irányítást ahogy bemelegedtünk és az első félidő végéig több ígéretes helyzetet alakítottunk ki. A gól azonban elmaradt az ellenfél kapusa sok labdát hárított vagy az utolsó "gyilkos" passzok nem sikerültek. Így igazságos gól nélküli döntetlennel fordultak a csapatok.

A második játékrészben már mi voltunk fölényben meg is lett az eredménye egy szép összjáték után sikerült megszereznünk a vezetést. Azonban ellenfelünk első komolyabb helyzete után egyenlíteni tudott, így újra döntetlen állás alakult ki. Nem torpantunk meg tovább támadtunk és sikerült újra megszerezni a vezetést a jóformában lévő hátvédünk az előző meccshez hasonlóan újra betalált. Ellenfelünk folyamatosan próbált támadni, de nem sikerült a jó védekezésünk mögé kerülnie. Majd egy Gazsi gól után 3-1-re alakítottuk a meccset. Sajnos azonban nem tartott sokáig az örömünk. Kicsit megnyugodtunk a két gólos vezetés tudatában. Sajnos a kis létszám miatt, nem frissítettünk elégszer a meccs hevében. Így a második félidő végére kezdtünk elfáradni. Sajnos Koós Karcsi kreatív játékának hiányát nagyon megérezte a csapat. Több támadást is veszélyesen fejeztek be és kezdték átvenni a játék irányítását. A nyomásuk góllá érett, kétszer mögénk kerültek a szélen és a centerezésre kiválóan érkeztek középen a támadóik amit gólokkal büntettek. Az utolsó erőinket már nem volt idő mozgósítani, mert az egyenlítés után nem sokkal lefújták a mérkőzést.

Amely így 3-3-as végeredménnyel mondhatni igazságos döntetlen született, a változatos fordulatokkal teli mérkőzésen.

 

Most nyári pihenő kezdődik a bajnokságban. A következő fordulót 08.27.-én hétfőn a Kan-ászok csapatával játszuk.

 

Sc. Hirös-Ép- Rézangyal 3:3 (0:0)

 

A csapat tagjai:

Pelikán István, Kertész Zoltán, Kovács László, Kocsis Ferenc, Szapu Endre, Kertész Balázs, Gazdag Attila,Tombácz Roland

 

Gólszerző: Gazdag Attila(1),Kovács László(1), Kertész Balázs(1),

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak