
VármegyeI.: Évértékelő
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2023.11.01. • •
A tabella 3. helyén álló Kalocsát fogadtuk szombaton a Műkertvárosi Sportcentrum műfüves pályáján! Az első félidőben hatalmas fölényben játszott csapatunk, ahol már eldönthette volna a találkozót, bár két védelmi megingásunknál ismét kellettek Farkas Gaszton remek közbeavatkozásai, aki hetek óta remek formában véd. A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt a Kalocsa büntetőt is hibázott. Az utolsó negyed órában ismét emberhátrányban kellett futballoznunk, de ezt múlt héten már több, mint egy órán keresztül gyakorolhattuk, így ellenfelünk ezúttal sem tudott a kapuba találni. Fontos győzelmet arattunk ismét hazai környezetben! Szép volt fiúk!
Vármegyei I. 12. forduló
2023.10.28 - 14:30
Kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrum
SC HÍRÖS-ÉP - ANDA KALOCSA 1-0
SC Hírös-Ép: Farkas G. – Szász, Palatinus, Farkas A., Balog (Maczelka 64.), Patvaros, Puskás, Pék (Sáfrány 70.), Gráczi, Horváth Z., Miskoclzi (Tóth Cs. 76.)
Vezetőedző: Nagy Krisztián
Kalocsa: Vatai – Rideg, Tóth K., Matos, Varga S., Farkas Sz. (Katus 41.), Lakatos-Lengyel (Salacz 61.), Tóth L., Monori (Bányai 61.), Rábóczki (Tamás Z. 70.), Tamás B
Vezetőedző: Kohány Balázs
Gól: Balog Ferenc
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…