
Vármegye I.: A 19. fordulóban…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2018.10.16. • •
Ezúttal a küzdő jellem dominált a mérkőzésen.
Újabb rangadó elé nézett a kecskeméti együttes, hiszen a forduló előtt azonos pontszámmal rendelkező Kunszállásra látogattak Lantosék. A pálya talaja nem volt a legideálisabb, ami nem segített a folyamatos játékot. A kezdeti tapogatózás után rögtön az első helyzetét gólra váltotta a Kovrig-legénység Molnár révén, így már az első negyedórában vezetéshez jutottunk. Hullámzó volt a játék, és el kell ismernünk, hogy nem sikerült sok lehetőséget kialakítanunk az ellenfél kapuja előtt, azonban nagyon jó százalékban használtuk ki azokat. A hátsó alakzatunk pedig Borbély kapussal az élen állta a sarat, több nagy védéssel járult hozzá a győzelemhez, és már több, mint 230 perce nem kaptunk gólt. Yannick gyönyörű szabadrúgásgóljának köszönhetően két gólos előnyben mehettünk pihenőre, és a második játékrész közepén Lantos is betalált a lelkesen és szervezetten küzdő Kunszállás kapujába. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy sajnos a második találatunkat szerző Yannick vállsérülést szenvedett, és műtétre szorul. Be kell vallanunk, hogy nem volt fergeteges a mutatott játék, azonban így is kapott gól nélkül, három találatot szerezve hoztuk el a nagyon fontos három bajnoki pontot az egyik közvetlen rivális otthonából. Folytatás október 20-án, szombaton 14:30 órakor, hazai környezetben a tabella élén álló Kiskunfélegyházi HTK II. csapata ellen.
Kunszállás SE – SC Hírös-Ép 0-3 (0-2)
Kunszállás SE: Jelen – Lapsánszki, Vincze, Hatvani, Tóth (Mizsei F. 13.), Kertész, Jókai, Pöszmet, Kürtösi, Fábián, Mizsei A.
Vezetőedző: Kertész Gábor
SC Hírös-Ép: Borbély – Lóczi, Abdouraman (Stein 46.), Yannick (Tóth 65.), Lantos, Ronkó (Horváth V. 86.), Varga, Molnár, Botos (Kövecs 79.), Horváth T., Király (Torbavecz 76.)
Vezetőedző: Kovrig Ákos
gsz: Molnár (12.), Yannick (36.), Lantos (64.)
sárga lap: Lapsánszki (59.), Kürtösi (21.), illetve Botos (73.)
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…
2024.12.02.
2024.11.26.
A Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály 14. fordulójában…
2024.11.18.
A 2024/2025-ös bajnoki szezon őszi 13. fordulójában…
2024.11.11.
A 2024/2025-ös szezon Vármegye I.-es őszi félévének…
2024.11.03.
A 2024/2025-ös szezon, Vármegye I.-es bajnokság,…
2024.10.28.
Idegenben jó az x, ez egy nagyon régi, íratlan szabály…
2024.10.14.
Bíztató előjelekkel vágott neki a 8. fordulónak…
2024.10.08.
Megszerezte a második idegenbeli győzelmét felnőtt…
2024.09.29.
Az ítéletidő ellenére derekasan helytállt vármegye…
2024.09.24.
2024.09.09.
2024.09.02.
2024.06.03.
Nagyarányú hazai győzelmet hozott a vármegyei első…