Vármegye III.: Győzelem idegenben
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
Foci Kecskeméten
2018.10.19. •
Talán túlzás nélkül állítható, hogy nagyon jó formában van az SC Hírös-Ép Megyei II. osztályban szereplő csapata. Az utóbbi négy mérkőzését megnyerte a kecskeméti gárda, köztük legyőzve a Kerekegyháza és a Kunszállás csapatát is, több, mint 230 perce gólt sem kapva. A sorozat következő állomása az aktuális listavezető Kiskunfélegyházi HTK II. együttese elleni rangadó. Kovrig Ákos csapata mindössze egy egységgel van lemaradva riválisa mögött, így az eredmények kedvező alakulása esetén akár az élre is ugorhatunk a fordulót követően. Természetesen nem lesz egyszerű, hiszen a vendégek idegenben hibátlanok, nagyon jó támadóegységgel rendelkeznek, így nagy csata lesz Kovrigék stabil védelme ellen. Yannick a múlt heti sérülését követően biztos nem áll majd a csapat rendelkezésére, remélhetőleg mindenki más a fedélzeten lesz.
A forduló mérkőzése október 20-án, szombaton 14:30 órakor kezdődik a Műkertvárosi Sportcentrumban.
Hajrá SC Hírös-Ép!
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
2025.09.14.
Egyesületünk első számú csapata továbbra is tartja…
2025.09.07.
A 2025-26-os Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály, 3.…
2025.09.01.
Repülő rajtot vett felnőtt csapatunk, hiszen második…
2025.08.25.
A 2025-2026-os szezon, Bács-Kiskun Vármegye I.-es…
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…