Felnőtt futball

Tiszaalpáron kezdjük az új szezont

SC Hírös-Ép

Szombaton kezdetét veszi a Megyei II. osztályú 2019-2020-as bajnoki szezon.
A nyári átigazolási időszakban sikerült tovább erősíteni a keretet. Egy-két játékosunktól el kellett köszönnünk, akik  több játéklehetőség reményében váltottak klubot, ám helyükre egytől egyig magasabb színvonalat képviselő labdarúgók érkeztek. A felkészülési mérkőzéseken kivétel nélkül győztesként hagytuk el a pályát és bízunk benne ez a szezon első mérkőzésén sem lesz másképp.
Az első fordulóban Tiszaalpáron vendégeskedik csapatunk, ahol nem lehet más a cél, mint a 3 pont megszerzése. Erre minden esélye meg van Kovrig Ákos csapatának.
Ami a múltat illeti, eddig 4 alkalommal találkoztak a csapatok, 1 döntetlen és 3 HÍRÖS-ÉP győzelem született.
 
Felnőtt csapatunk mellett a 2019-2020-as szezontól már saját U19-es együttessel vágunk neki az évadnak. Az elmúlt 2 évben az UFC Kecskemét fiataljai alkották ifi csapatunkat, ám a 2018-2019-es szezon végeztével a zöld-fehérek úgy döntöttek, hogy nem kívánják tovább vinni ezt a korosztályt, így megalakult az SC HÍRÖS-ÉP első ifi csapata.
Az együttes Kitl Zoltán edző vezetésével vág neki az új szezonnak. Elsődleges cél, hogy egy jó közösség alakuljon ki, amihez szívesen tartoznak a fiatalok. Az első fordulóra kiírt Tiszaalpár elleni mérkőzés a hazai csapat kérésére halasztásra került, melyet novemberben pótolnak majd a csapatok. Így az ifisták számára 2019. szeptember 1-jén, Nyárlőrincen  kezdődik a szezon. 
 
Bács-Kiskun Megyei II. osztály Észak 1. forduló
Tiszaalpári SE - SC HÍRÖS-ÉP
Időpont: 2019. augusztus 24. 17:00 óra
Helyszín: Tiszaalpár Sporttelep
 
HAJRÁ HÍRÖS-ÉP!
 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak