Felnőtt futball

A riválisok eredményei is nekünk kedveztek

kovrig,megyei SC Hírös-Ép

Rangadók sorozatában van az SC Hírös-Ép együttese, mely nagyon jól állja a sarat.
 
A tabella éllovasa otthonában aratott sikert követően a forduló előtt 5. Kunszállás látogatott a Műkertbe. Ismét nehéz csata és nagy küzdelem várta a srácokat, azonban szerencsére negyedóra játékot követően Botos révén már meg is szereztük a vezetést, ami meg is adta az alaphangot a mérkőzésre. Újabb negyedóra, újabb gól, ezúttal Horváth Tamás főszereplésével. Sajnos a következő fertályóra hazai találat nélkül ért véget, így két gólos hazai előnnyel vonultak a csapatok a pihenőre. Mily meglepő, de a második félidőből is majd’ 15 minutum telt el, mikor Fábián volt eredményes, és szépítő találatával újra szorossá tette a csatát. A lényegi kérdések a csereként beálló Lantos hajrában szerzett góljával dőltek el, így itthon tartottuk a nagyon fontos pontokat.
 
A forduló másik rangadójára szintén Kecskeméten került sor, ahol a listavezető Kerekegyháza egy 91. percben szerzett góllal mentett pontot, és végzett döntetlenre a KLC vendégeként. Ezzel már látótávolságon belülre, mindössze négy pont közelségre került az első hely, míg egyúttal három pontra nőtt az előnyünk a bronzérmes pozícióban álló városi riválissal szemben. Folytatás vasárnap, május 5-én a KHTK II. vendégeként.
 
SC Hírös-Ép – Kunszállás SE 3-1 (2-0)
 
SC Hírös-Ép: Borbély – Forgó, Kovrig, Maczelka, Szécsényi (Lantos 51.), Csordás, Varga (Kövecs 90.), Tóth R. (Ronkó 63.), Király, Botos, Horváth
 
Vezetőedző: Kovrig Ákos
 
Kunszállás SE: Jelen – Mizsei F., Vincze, Hatvani (Kertész 55.), Mizsei A., Kertész, Jókai, Rádi, Kürtösi, Fábián, Tóth D.
 
gsz.: Botos (15.), Horváth (29.), Lantos (89.) illetve Fábián (59.)
 
sárga lap: Botos (79.), Király (84.), illetve Jókai (84.), Rádi (85.)
 
Hajrá Hírös-Ép!
 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Sikeres főpróba


Kovrig Ákos vezetőedző értékelése az edzőmérkőzésről:

Magyar Kupa


Egyesületünk felnőtt együttese benevezett a 2019-2020-as…