
Idegenbeli siker Ágason
2023.11.24.
Meggyőző játékkal és egy kapott gól nélkül lehozott…
2018.03.23. • •
Újabb idegenbeli sikerre vágynak a hírös városiak.
A szabadszállási bravúros sikert követően hazai környezetben is szeretett volna bizonyítani az SC Hírös-Ép csapata, azonban az időjárás közbeszólt és a találkozó elmaradt. Így újra idegenben, ezúttal Nyárlőrincen kell pályára lépnie a kecskemétieknek. A cél nem is lehet más, mint a győzelem, hiszen aktuális riválisánál 10 ponttal többet szerzett eddig Kovrig Ákos együttese. Intő jel azonban, hogy a vendéglátók egységeik 80 százalékát otthon gyűjtik be, igaz, hogy eddig inkább a tabella második felébe tartozó gárdákat fogadták. A két csapat őszi randevúja 1-1-es döntetlennel ért véget, és előreláthatólag most is garantált a végletekig kiélezett, szoros küzdelem.
A mérkőzés március 25-én, vasárnap 16:00 órakor kezdődik a Nyárlőrinci Sporttelepen.
2023.11.24.
Meggyőző játékkal és egy kapott gól nélkül lehozott…
2023.11.23.
2023.11.16.
Izgalmas és fordulatos mérkőzést láthattak a kilátogatók…
2023.11.10.
A Bács-Kiskun Vármegye III. Északi csoportjában,…
2023.11.04.
Sok kilátogató néző előtt, kellemes időben rendezték…
2023.11.03.
Immáron négy mérkőzés óta tart megye III-as együttesünk…
2023.11.01.
A tabella 3. helyén álló Kalocsát fogadtuk…
2023.10.26.
A győzelem reményében utazott csapatunk Tiszakécskére,…
2023.10.25.
Egyre erősödik és kezd összeállni a Parázs alakulat,…
2023.10.19.
Csapatunk hazai pályán, nagyon meggyőző teljesítményt…
2023.10.19.
Szezonbeli második döntetlenjét játszotta a kettes…
2023.10.10.
2023.10.09.
Megszerezte nagyarányú idegenbeli győzelmét…
2023.10.02.
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2023.09.24.
A Kunbaja a mérkőzés előtt 6-ból 5 meccset nyert…
2023.08.29.
Történelmi győzelmet aratott csapatunk, hiszen mivel…
2023.08.20.
Csapatunk szombaton első idegenbeli mérkőzését játszotta…
2023.08.03.
Augusztus 1-én már harmadik felkészülési találkozóját…
2023.08.01.
Nem sok idő maradt a regenerálódásra a csapatnak,…