
VármegyeI.: Évértékelő
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2018.04.01. • •
Kevés helyzetet hozó meccsen egy szerencsés gól döntött.
Mostoha időjárás fogadta a csapatokat, bár nem esett az eső, de orkán erejű szél fújt végig mérkőzés közben. Ennek okán rengeteg hiba tarkította a játékot, sokszor nehéz volt megszelídíteni a labdát, nem alakult ki folyamatos játék. Az első negyedóra végén egy megpattanó lövés kiszolgáltatott helyzetbe hozta Ráczot, a hazaiak kapusát, és vezetéshez juttatta a listavezetőt. Az első játékrészben meddő mezőnyfölényben játszott a Kerekegyháza, és a félidő közepén még egy kapufát is rúgtak, de nem tudtak nagyobb előnyt szerezni. A szünet után többet birtokolta a labdát a kecskeméti együttes, azonban jellemzően a pálya közepén folyt a csata, és Kovrig egy-két szabadrúgását leszámítva nem is volt komolyabb lehetősége az egyenlítésre. A hajrában a játékvezető és asszisztensének ítéletei borzolták a kedélyeket, de újabb találat már nem született, így elvitte mindhárom pontot Kecskemétről a tabella éllovasa.
SC Hírös-Ép – Kerekegyházi SE 0-1 (0-1)
SC Hírös-Ép: Rácz – Lóczi (Borsos 85.), Kovrig, Dócs, Torbavecz, Stein, Katona (Sallai 61.), Laczkó (Gyebnár 83.), Lantos, Horváth, Molnár
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Kerekegyházi SE: Nagy – Fejes, Szakál, Virág, Gogolák (Gazdag 51.), Nagy, Malecz (Czingel 86.), Malik, Gavula-Recte, Langó (Barta 82.), Gáspár
Gsz.: -, illetve Gáspár (15.)
Sárga lap: Laczkó (51.), Lóczi (65.) illetve Langó (64.), Gáspár (75.)
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…