Felnőtt futball

Negyvenöt percig voltunk partnerek

megyei,kovrig

Negyedóra alatt eldöntötte a továbbjutást a Félegyháza.

Magyar Kupa mérkőzéssel indult a tétmérkőzések sorozata a 2019/2020-as szezonban az SC Hírös-Ép együttese számára. A közelmúltban már találkoztak ebben a sorozatban is a felek hasonló szereposztásban, és nagyon sima, hatgólos verést mért akkor a hírös városiakra a KHTK. Ezúttal Lantosék abban bíztak, hogy nagyobb csatára tudják készíteni a tavalyi bajnokcsapatot, és akár meglepetést is tudnak okozni. A szünetig kiegyenlített csata folyt a pályán, bár a vendégek is közel jártak több alkalommal is a gólhoz, mégis hazai vezetést mutatott az eredményjelző 45 percnyi játék után. A második játékrész első negyedórájában az történt, amit a vendégek elterveztek, négy találatukkal gyorsan lerendezték a mérkőzést, és Tököliék jutottak a következő körbe. A hazaiak számára pedig folytatódik a felkészülés a bajnoki szezonra.

Kovrig Ákos értékelése: "Az első félidőben sikerült megvalósítani azokat a taktikai variációkat, amiket terveztünk, mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltunk annak ellenére is, hogy több sansza is volt a gólszerzésre a vendégeknek. Azt azért tudni kell, hogy a Félegyháza meghatározó tagja a megyei labdarúgásnak és a tavalyi Megyei I-es bajnokcsapatról beszélünk. A szünet után 15 perc alatt elintéztek minket, nyilván ettől összeomlottunk, cserékkel próbáltunk stabilizálni, de a lefújásig csak a szépítésre futotta. Személy szerint többet éreztem ebben a meccsben, mint ami végül kisült belőle, de reálisnak kell lennünk, hiszen rutinban, szervezettségben és tudatosságban ez a csapat ennyivel előttünk jár jelenleg. Természetesen gratulálunk a továbbjutásukhoz és sok sikert kívánunk nekik az előttünk álló szezonra, mi pedig készülünk tovább a három hét múlva esedékes bajnoki rajtig."

SC Hírös-Ép – Kiskunfélegyházi HTK 2-4 (1-0)
SC Hírös-Ép: Borbély – Forgó, Kovrig (Kürtösi 46.), Szabó, Maczelka, Lantos (Sudár 65.), Torbavecz (Tóth R. 84.), Kitl, Varga, Király, Horváth T.
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Kiskunfélegyházi HTK: Magyar – Magyon, Horváth B. (Valkai 50.), Koncz, Tököli (Szabó 61.), Makány, Huszka, Tóth I., Makai (Nagy 50.), Antman, Palásti
Vezetőedző: Koncz Zsolt
gsz.: Lantos (14.) Sudár (87.) illetve Antman (49., 60.), Tököli (52., 57.)
sárga lap: Kovrig (32.), illetve Magony (60.)

Videó

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak