
Vármegye I: Megvan az első…
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2020.11.02. • •
Vasárnap a Műkertvárosi Sportcentrum center pályáján ismét pályára lépett csapatunk, a jó erőkből álló Pálmonostora együttese ellen. Rangadóhoz méltó, lüktető játékot láthatott a kilátogató publikum, ahol mindkért együttes felvállalta a kezdeményező támadójátékot. A 12. percben Háry Péter révén kerültünk előnyhöz, a félidőben pedig maradt is az 1-0-ás eredmény. Az előnyünket az 55. percben Nemesvári Dániel duplázta meg, ekkor már érezni lehetett, hogy ezen a napon csapatunk nem engedi ki a győzelmet a kezei közül. Később Rékasy Zoltán ragasztott bomba gólt a kapu jobb felső sarkába, majd Sudár Csaba adta meg a kegyelmdöfést a 89.percben. Fiatal góllövőink átlagéletkora mindössze 22 év volt, ami jól mutatja azt az utat, amin egyesületünk a nyáron elindult. A Pálmonostora csapatának ezúton is köszönjük a sportszerű mérkőzést, további sok sikert kívánunk Nekik!
SC Hírös-Ép – Pálmonostora SE 4 – 0 (1 – 0)
Labdarúgás, Megyei II. o. Észak, 11. forduló
2020. november 01. vasárnap, 13:30
Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum
SC Hírös-Ép: Borbély – Kitl, Lackó, Sudár, Lantos (Ronkó 66’), Nemesvári, Kövecs, Háry (Rékasy 73’), Forgó, Botos (Dócs 76’), Horváth T.
Pálmonostora: Mindák – Récsei, Pócsik (Bánfi 76’), Torbavecz, Barta, Ruzsinszki (Szabó R. 80’), Bosánszki, Nagy Á., Szabovik, Rákóczi T., Bárkányi.
Gólszerzők: Háry (12’), Nemesvári (55’), Rékasy (80’), Sudár (89’)
A következő mérkőzésen idegenben játszunk Solton!
Labdarúgás, Megye II. Észak, 12. forduló
2020. november 7. szombat, 13:30
Solt, Solt Sporttelep
SOLTI FC - SC HÍRÖS-ÉP
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2023.09.24.
A Kunbaja a mérkőzés előtt 6-ból 5 meccset nyert…
2023.08.29.
Történelmi győzelmet aratott csapatunk, hiszen mivel…
2023.08.20.
Csapatunk szombaton első idegenbeli mérkőzését játszotta…
2023.08.03.
Augusztus 1-én már harmadik felkészülési találkozóját…
2023.08.01.
Nem sok idő maradt a regenerálódásra a csapatnak,…
2023.07.31.
Négy edzéssel a háta mögött várta újonnan formálódó…
2023.07.31.
Kitl Zoltán helyére Nagy Krisztiánt nevezte…
2023.07.30.
Kitl Zoltán 3 évig irányította…
2023.07.30.
A bajnok csapat kerete:
Mécs…
2023.07.30.
A záróforduló összefoglalóját változtatás nélkül…
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.05.12.
Nehéz mérkőzésre készült csapatunk a dobogóért küzdp…
2023.05.04.
Idegenbe…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Csapatunk több jubileumot is ünnepelhetett…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.04.04.
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk…