
Nagyon jól megy idegenben
2023.12.01.
Újabb Bagó-show és idegenbeli győzelem, melynek…
2017.04.14. • •
Az őszi forduló eredményét tekintve sok gólos mérkőzésre lehetett volna számítani, igaz a helyzetek megvoltak, de a gólok sajnos elmaradtak. A bajnokaspiráns Kecskemétnek több egymást követő kapufája után a 22. percben az Ágasegyháza szerezte meg az első találatot (0-1). A maradék játékidőben több jobb oldali beadást értékesíthetett volna a hazai együttes, de azok sorra kimaradtak. Az első félidő utolsó percében a játékos-vezetőedző, Kurucsai kozmetikázni tudta az állást, így 1-1-es döntetlennel mentek az öltözőbe a csapatok.
A második etapban kezdett a vendég gárda ereje csökkeni, már csak a védekezésre volt energiájuk. A hírös városiaknak az 55. percben sikerült megszerezniük a vezetést Sallai révén (2-1). A folytatásban Kurucsai a 73. és a 79. percben is az ágasegyháziak kapuját zörgette, majd a csereként beálló Csorba is feliratkozott a góllövők listájára, ezzel 5-1-es győzelmet aratva ért véget a mérkőzés.
SC Hírös-Ép - Ágasegyháza SE 5-1 (1-1)
SC Hírös-Ép: Pelikán – Kovrig (Csorba 65.), Dunai, Kurucsai, Torbavecz, Mojzes, Balázs (Marton 78.), Kürtösi (Szabó 85.), Horváth, Gudmon (Kothencz 81.), Sallai
Vezetőedző: Kurucsai Milán
Ágasegyháza SE: Andrássy – Sárosi (Kamasz 84.), Lévai Zs., Lévai M., Dajka, Magyar, Varga (Tályai 62.), Szabó, Mikó, Bátyai (Héjjas 71.), Horváth (Tutó 81.)
gsz: Szabó (23.) ill., Kurucsai (45., 73., 79.), Sallai (55.), Csorba (82.)
sárga lap: Mojzes (27.) ill., Szabó (42.), Bátyai (62.), Sárosi (78.)
2023.12.01.
Újabb Bagó-show és idegenbeli győzelem, melynek…
2023.11.24.
Meggyőző játékkal és egy kapott gól nélkül lehozott…
2023.11.23.
2023.11.16.
Izgalmas és fordulatos mérkőzést láthattak a kilátogatók…
2023.11.10.
A Bács-Kiskun Vármegye III. Északi csoportjában,…
2023.11.04.
Sok kilátogató néző előtt, kellemes időben rendezték…
2023.11.03.
Immáron négy mérkőzés óta tart megye III-as együttesünk…
2023.11.01.
A tabella 3. helyén álló Kalocsát fogadtuk…
2023.10.26.
A győzelem reményében utazott csapatunk Tiszakécskére,…
2023.10.25.
Egyre erősödik és kezd összeállni a Parázs alakulat,…
2023.10.19.
Csapatunk hazai pályán, nagyon meggyőző teljesítményt…
2023.10.19.
Szezonbeli második döntetlenjét játszotta a kettes…
2023.10.10.
2023.10.09.
Megszerezte nagyarányú idegenbeli győzelmét…
2023.10.02.
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2023.09.24.
A Kunbaja a mérkőzés előtt 6-ból 5 meccset nyert…
2023.08.29.
Történelmi győzelmet aratott csapatunk, hiszen mivel…
2023.08.20.
Csapatunk szombaton első idegenbeli mérkőzését játszotta…
2023.08.03.
Augusztus 1-én már harmadik felkészülési találkozóját…