
Vármegye I: Megvan az első…
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2022.08.29. • •
A nyáron megerősített Megye II-es csapatunk jól kezdte a szezont és magabiztos győzelmeet aratott a Kiskunfélegyháza csapatával szemben.
,,Alapvetően egy sikeres felkészülést tudhatunk magunk mögött, szerencsére a keret is mélyebb, így igyekszünk folyamatosan rotálni a csapatot, hogy fenntartsuk a kellő motivációt, valamint azt is számításba kell vennünk, hogy idén sokkal több mérkőzést kell játszanunk. Minden mérkőzésre egy 16 fős kerettel szeretnénk elutazni, a kimaradóknak, pedig szintén játéklehetőséget biztosítani a megye III-as csapatban, ezáltal mindenki egyforma terhelést kap és meccsben marad hétről-hétre. Idén is cél, ahogy immáron 3 éve folyamatosan, az ifista játékosok beépítese a csapatba, ezért törekszünk arra is, hogy minden mérkőzésen legalább egy U19-es játékos pályára lépjen.
A mérkőzéssel kapcsolatban, az első félidőben kimondottan rosszul fociztunk és taktikailag nagyon fegyelmezetlen volt a csapat. A második félidőben, viszont más tempót vett mindenki, büntetőt védett a kapusunk , a csatáraink dupláztak, a védőink is hatékonyak voltak elöl, a cserék is jól szálltak be és tudtak lendíteni a játékon. A végére erőnlétileg az ellenfél fölé nőttünk és ebben láttam a győzelmünk fő okát."
A csapat tagjai: Farkas Gaszton,- Mécs Gergely (Gláz 75’), Kiss Benedek, Marozsi Bence (Dr. Kövecs 75’), - Bálind Ferenc (Horváth 46’), Dani Tamás, Parázs Benedek (csk), Szász Attila,- Gréczi Gábor, Pánczél István (Laczkó 75’), Háry Péter (Kitl 75’)
Csere: Dr. Kövecs Máté, Kitl Zoltán, Laczkó Dávid, Gláz Tamás, Horváth Zalán
Gól: Parázs 2, Gréczi 2, Mécs, Dani, Háry
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2023.09.24.
A Kunbaja a mérkőzés előtt 6-ból 5 meccset nyert…
2023.08.29.
Történelmi győzelmet aratott csapatunk, hiszen mivel…
2023.08.20.
Csapatunk szombaton első idegenbeli mérkőzését játszotta…
2023.08.03.
Augusztus 1-én már harmadik felkészülési találkozóját…
2023.08.01.
Nem sok idő maradt a regenerálódásra a csapatnak,…
2023.07.31.
Négy edzéssel a háta mögött várta újonnan formálódó…
2023.07.31.
Kitl Zoltán helyére Nagy Krisztiánt nevezte…
2023.07.30.
Kitl Zoltán 3 évig irányította…
2023.07.30.
A bajnok csapat kerete:
Mécs…
2023.07.30.
A záróforduló összefoglalóját változtatás nélkül…
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.05.12.
Nehéz mérkőzésre készült csapatunk a dobogóért küzdp…
2023.05.04.
Idegenbe…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Csapatunk több jubileumot is ünnepelhetett…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.04.04.
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk…