
VármegyeI.: Évértékelő
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2022.05.04. • •
A Solt FC a dobogóért küzd a hajrában, ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtek ellenünk hazai környezetben. Az első félidőben már három góllal vezettek, így gyakorlatilag eldőlni látszott a mérkőzés. Már négy góllal is vezettek, amikor Bálind megszerezte a meccs végén a becsület gólunkat.
,,Nagyon nehéz mérkőzés volt, rengeteg sérültünk és eltiltottunk volt, akiket nélkülözni kellett egy jó ellenfél ellen. Az agresszív soltiak játéka nem feküdt nekünk, elkerülhető gólokat kaptunk. 15 perc alatt kaptunk három gólt az első félidő végén, amit mentálisan nem tudtunk feldolgozni. Idegenbeli mérkőzéseken is meg kell tanulnunk helyén kezelni ezeket a szituációkat. Fejlődő képes csapat vagyunk, tanulunk a hibáinkból és már fél szemmel a következő szezonra is figyelünk. A cél egy egységes motivált csapat felállítása, akik az ilyen idegenbeli mérkőzéseken is képesek a győzelemre. A csapat alapja véleményem szerint jó, de szükség lesz erősítésekre."
MEGYEI II. ÉSZAK 20. forduló
2022.04.30 - 17:00
Solt, Solt Sporttelep
Csapat tagjai: Farkas Gaszton - Dr. Kövecs Máté (csk), Prikidánovics Márk, Gláz Tamás (Kitl 75’) - Horváth Zalán, Parázs Benedek, Pánczél István, Bálind Ferenc - Utasi Ferenc (Dani 45’), Rákóczi János, Háry Péter
Csere: Dani Tamás, Kitl Zoltán
Gól: Bálind 88’
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…