
Megye II: Fölényes győzelem…
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.04.04. • •
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk Soltra. A két listavezető találkozott egymással, ahol az volt a tét, hogy amelyik csapat nyerni tud, az lépés előnybe kerülhet a másikkal szemben. A Soltiak kerültek előnybe a 26. percben, de Kiss Beni révén gyorsan egyenlíteni tudtunk. Ezután sikerült a hazaiak fölé kerekedni mezőnyben, ami a 80. percben kiharcolt és értékesített büntetőnek köszönhetően meg is hozta a gyümölcsét. A mieink sokat tettek a győzelemért és nagyot küzdve megérdemelten hozták el a 3 pontot a Megye II. csúcsrangadóján.
,,Természetesen nagyon örülünk ennek a győzelemnek és ezt meg is kell ünnepelni, de nekünk soha nem a nagy meccsekkel volt a problémánk, hanem a kiegyensúlyozott teljesítménnyel. Nagyon sokat javult a csapat mentálisan ezért a mai eredményért, mindenki tudta a dolgát és fel voltunk készülve minden eshetőségre. Két játékost is sérülés miatt kellett lehoznom, ennek ellenére megmaradt a csapat tartása és együtt tudtunk győzni. Meg kell tanulnunk folyamatosan egységesnek lenni, ha szintet szeretnénk lépni, fiatal a csapat, de ezáltal fejődő képes is. A cserék nagyon jól szálltak be és mindenki hozta a saját plusz teljesítményét, de az a bajnokságnak nincs még vége, szerdán kupamérkőzés és a szezonból is 8 bajnoki még hátra van. Helyén kell kezelnünk ezt a győzelmet."
Megyei II. Észak 19. forduló
2023.04.01 - 16:30
Solt, Solt Sporttelep
SOLTI FC - SC HÍRÖS-ÉP 1-2
A csapat tagjai: Andrásy Balázs, - Dr. Köces Máté (Mécs 45’), Kiss Benedek, Horváth Zalán, Szász Attila, - Dani Tamás, Nagy Szabolcs (Marozsi 45’), Maczelka Gábor (Horváth 80’), Pánczél István (Balog 45’), Gréczi Gábor (Szakter 20’), Parázs Benedek (csk)
Csere: Kitl Zoltán, Horváth Tamás, Szakter Máté, Mécs Gergely, Marozsi Gábor, Balog Ferenc, Farkas Gaszton
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.05.12.
Nehéz mérkőzésre készült csapatunk a dobogóért küzdp…
2023.05.04.
Idegenbe…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Csapatunk több jubileumot is ünnepelhetett…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.03.30.
Megye II-es csapatunk fontos mérkőzést játszott…
2023.03.22.
A megye II. észak 17. fordulójában Kunszállásra…
2023.03.15.
Második tavaszi mérkőzésén is nyerni tudott csapatunk,…
2023.03.08.
Lejátszotta idei első bajnoki mérkőzését felnőtt,…
2023.02.21.
Hazai pályán fogadtuk szombat délelőtt a Megye III.…
2023.02.09.
Február 4-én szombaton délelőtt két kecskeméti csapat…
2023.01.31.
Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta felnőtt…
2023.01.24.
A sikeres első félév után szerettünk volna időben…
2022.12.07.
Csapatunk utolsó 4 mérkőzén háromszor is…
2022.11.29.
Az őszi szezon lezárásaként, megünneplésért az Ápoló…
2022.11.29.
Csapatunk nagy mérkőzésre készült, hiszen tudták,…
2022.11.23.
Mint azt a korábbi években is megtapasztalhattuk,…