Vármegye III.: Győzelem idegenben
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
Foci Kecskeméten
2023.03.30. • •
Megye II-es csapatunk fontos mérkőzést játszott hétvégén, hiszen a dobogóért harcoló nyárlőrinci csapatot látta vendégül. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdtük a mérkőzést, gyorsan a kezünkbe vettük az irányítást. 5 perc után már 2-0-ra vezettünk állandó gólfeleőseink, Gréczi és Parázs révén. A 29. percben már 3. gólunkat is megszereztük és a játék képét látva úgy tűnt, el is dől ezzel a mérkőzés. A második félidőben is megmaradt lendületünk, ám a sok kihagyott helyzet miatt csak további 1 góllal sikerült növelni előnyünket. A csapat remekül játszott és hangolt a következő Solt elleni rangadóra, ami szombaton 16:30-kor veszi kezdetét, Solton. Mivel a két csapat pontegyenlőséggel áll a tabella élén, kulcsfontosságú lehet a végkimenetel szempontjából. Aki teheti, kísérje el csapatunkat és szurkoljuk ki együtt a győzelmet!
,,Nagyon örülök ennek a sikernek, szerencsére túl tudtuk magunkat tenni a kunszállási vereségen és újra vissza tértünk a saját játékunkhoz. Mindenki jól játszott egyénileg és csapat szinten is. Átértékelte rengeteg játékos a felelősségteljesebb játék fogalmát és egy élvezhető, lendületes és szemre is tetszetős focival készültünk fel a solti rangadóra."
Megyei II. Észak 18. forduló
2023.03.25 - 15:00
Kecskemét, Kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrum
SC HÍRÖS-ÉP - NYÁRLŐRINCI LSC 4-0
A csapat tagjai: Andrásy Balázs, -Szász Attila (Hideg 52’), Mécs Gergely, Marozsi Gábor, Dr. Kövecs Máté (Horváth 46’), - Dani Tamás (Szakter 46’), Maczelka Gábor, Nagy Szabolcs (Kitl 84’), - Pánczél István (Balog 46’), Parázs Benedek, Gréczi Gábor
Csere: Farkas Gaszton, Horváth Tamás, Balog Ferenc, Szakter Máté, Hideg István, Kitl Zoltán
Gól: Gréczi 2, Parázs, Balog
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
2025.09.14.
Egyesületünk első számú csapata továbbra is tartja…
2025.09.07.
A 2025-26-os Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály, 3.…
2025.09.01.
Repülő rajtot vett felnőtt csapatunk, hiszen második…
2025.08.25.
A 2025-2026-os szezon, Bács-Kiskun Vármegye I.-es…
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…