
Vármegye I: Történelmi győzelem
2023.08.29.
Történelmi győzelmet aratott csapatunk, hiszen mivel…
2023.08.20. • •
Csapatunk szombaton első idegenbeli mérkőzését játszotta a megyei első osztályban, Kecelen. Az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy többet birtokolta HÍRÖS-ÉP a labdát, becsülettel támadott és ment előre, ám a helyzetek sajnos rendre kimaradtak, vagy az utolsó passzokba csúszott hiba. Így nem sikerült bevenni a keceliek kapuját, akik hősiesen védekeztek végig. Egy vendég szögletvariációból indult a hazai csapat kontrája, amelyet szépen végig vittek és sikerült megszerezniük a vezetést. Utána már érezhető volt, hogy egyetlen céljuk az eredmény megtartása volt, amit sikerült is megvalósítaniuk, így otthon tartották a három pontot. Csapatunk emelt fővel hagyhatta el a pályát, hiszen mindent megtett a pontért, pontokért.
Vármegyei I. 2. forduló
2023.08.19 - 17:30
Kecel, Kecel Sporttelep
KECEL FC - SC HÍRÖS-ÉP 1-0
2023.08.29.
Történelmi győzelmet aratott csapatunk, hiszen mivel…
2023.08.03.
Augusztus 1-én már harmadik felkészülési találkozóját…
2023.08.01.
Nem sok idő maradt a regenerálódásra a csapatnak,…
2023.07.31.
Négy edzéssel a háta mögött várta újonnan formálódó…
2023.07.31.
Kitl Zoltán helyére Nagy Krisztiánt nevezte…
2023.07.30.
Kitl Zoltán 3 évig irányította…
2023.07.30.
A bajnok csapat kerete:
Mécs…
2023.07.30.
A záróforduló összefoglalóját változtatás nélkül…
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.05.12.
Nehéz mérkőzésre készült csapatunk a dobogóért küzdp…
2023.05.04.
Idegenbe…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Csapatunk több jubileumot is ünnepelhetett…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.04.04.
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk…
2023.03.30.
Megye II-es csapatunk fontos mérkőzést játszott…
2023.03.22.
A megye II. észak 17. fordulójában Kunszállásra…
2023.03.15.
Második tavaszi mérkőzésén is nyerni tudott csapatunk,…