Vármegye III.: Győzelem idegenben
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
Foci Kecskeméten
2019.06.02. • •
Az utolsó bajnoki fordulóban, idegenben dőlt a második hely sorsa.
Egy remek tavaszi menetelés megkoronázásaként az SC Hírös-Ép legénysége abban a tudatban kelt útra az utolsó bajnokira, hogy egy pont megszerzése esetén maga mögött tartja vetélytársát, és második helyen fejezi be a bajnokságot. Hamar megszerezte a vezetést Kovrig Ákos együttese, és így kicsit nyugodtabban tudott játszani. A lélektanilag fontos második találatra azonban még várni kellett, hiába volt ziccerünk a szünet előtt. A második játékrész is parázs hangulatban telt, az első félidei 4 sárga lapot a szünet után hat követte. Azonban a gólok terén nem követték a hazaiak Lantosékat, akik épp a házi góllövőlista éllovasának találatával duplázták meg az előnyt, és tettek nagyon komoly előnyre szert. A maradék félórában sem sikerült feltörni a kecskeméti védelmet a harcoló lakiteleki játékosoknak, a kegyelemdöfést pedig nem sokkal a lefújás előtt Tóth révén adták meg a hírös városiak. A vége három gólos győzelem, és következhetett a megérdemelt ünneplés!
Kovrig Ákos értékelése: A mai mérkőzésen ismét bebizonyította a társaság, hogy nagyon komoly csapat az SC Hírös-Ép, megye II-es szinten. Az átlagéletkor nálunk az egyik legmagasabb a bajnokságban – ma is a 48 éves Lantos Henrik volt az egyik gólszerzőnk. Amit elterveztünk, azt maximálisan betartották a játékosok, kézben tartottuk a találkozót és megérdemelten nyertünk. Gratuláció és köszönet jár mindenkinek az egész éves munkáért. Gratulálok a Lakiteleknek is, hiszen nekik is megvoltak a helyzeteik, de nekünk is, és mi jobban sáfárkodtunk a kapu előtt. Nagy létszámú közönség előtt játszottunk, ezért a szurkolóknak is hálásak vagyunk, hogy jó hangulatban telt el a szezonbeli utolsó összecsapásunk. A klub építkezése elindult, Kecskemét második számú együttese vagyunk, és bízom benne, hogy a jövőben több figyelmet kap a csapat a város részéről, mert megérdemli. A filozófiánk és a stratégiánk jól látható, a megfelelő úton haladunk, és ezt az elkövetkezendő időben is tartani akarjuk.
Lakiteleki TE – SC Hírös-Ép 0-3 (0-1)
Lakitelek: Balla – Sáfár, Győri, Rózsa, Hencz (Illés 55.), Erős, Subicz, Huber, Kasza, Farkas M. (Farkas N. 81.), Tamásy.
SC Hírös-Ép: Borbély – Forgó, Kovrig, Maczelka, Lantos (Szécsényi 81.), Csordás (Lóczi 88.), Varga, Tóth (Horváth V. 90.), Torbavecz (Kövecs 85.), Botos, Horváth T. (Laczkó 8.).
Vezetőedző: Kovrig Ákos
gsz.: - ,illetve Forgó (10.), Lantos (60.), Tóth (89.)
sárga lap: Rózsa (31.), Hencz (31.), Subicz (36.), Erős (52.), Farkas (53.), Huber (57.), illetve Varga (16.), Lantos (65.), Torbavecz (71.), Csordás (72.)
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
2025.09.14.
Egyesületünk első számú csapata továbbra is tartja…
2025.09.07.
A 2025-26-os Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály, 3.…
2025.09.01.
Repülő rajtot vett felnőtt csapatunk, hiszen második…
2025.08.25.
A 2025-2026-os szezon, Bács-Kiskun Vármegye I.-es…
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…