Vármegye III.: Győzelem idegenben
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
Foci Kecskeméten
2019.05.06. • •
Első félidős vezetést követően, utolsó perces góllal kapott ki a Kecskemét Kiskunfélegyházán.
Kovrig Ákos összefoglalója:
Nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani idegenben, sajnos most nem tudtuk három ponttal elhagyni a pályát. Megvoltak a helyzeteink, nem tudtuk kihasználni azokat. Nagyon változatos, jó iramú mérkőzés volt, amelyet még a pálya minősége is nehezített, ezen kívül még az időjárás sem kedvezett nekünk, hiszen végig szakadó esőben játszottunk. Mind a két oldalon volt lehetőség a gólok szerzésére, ha őszinte akarok lenni, akkor a hazaiaknak még talán több is volt. Ilyen a futball, a 90. percen kapott góllal elbuktuk ezt a nagyon fontos rangadót. Nem tudom bántani a csapatomat, nem tudom bántani a kapusomat. Kerekegyháza ellen neki köszönhetjük a győzelmet, most hibázott, de ez benne van a játékban. A bizalom továbbra is él, hiszen egy remek szezon van a háta mögött. Dolgozunk tovább és próbálunk minél több pontot szerezni a hátralévő mérkőzéseken, célunk a dobogó.
Kiskunfélegyházi HTK II. – SC Hírös-Ép 2-1 (0-1)
Kiskunfélegyházi HTK II.: Magyar – Cseh (Berekszászi 46.), Sánta, Valkovics, Kádár (Zsiros Juhász 58.), Keresztesi, Kadosa (Tóth 46.), Makai (Kurgyis 90.), Polgár, Magony, Fricska (Nemes 46.)
SC Hírös-Ép: Borbély – Forgó, Kovrig, Maczelka, Lantos (Szécsényi 70.), Csordás, Ronkó (Laczkó 75.), Varga (Torbavecz 70.), Kövecs, Király, Horváth
Vezetőedző: Kovrig Ákos
gsz: Lantos (30.), illetve Kádár (51.), Makai (89.)
sárga lap: Makai (78.), illetve -
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
2025.09.14.
Egyesületünk első számú csapata továbbra is tartja…
2025.09.07.
A 2025-26-os Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály, 3.…
2025.09.01.
Repülő rajtot vett felnőtt csapatunk, hiszen második…
2025.08.25.
A 2025-2026-os szezon, Bács-Kiskun Vármegye I.-es…
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…