
VármegyeI.: Évértékelő
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2018.09.09. • •
Ezúttal hét gólig jutott a Kovrig-legénység.
Előzetesen nem számíthatott senki könnyű mérkőzésre a Vasutas SK vendégeként, hiszen az első két találkozón csak egy-egy gólt kaptak a hazaiak. Ezt az egyet ezúttal már a 6. percben a kapujukba juttattuk Csordás révén, megszerezve ezzel a vezetést (0-1). Mindössze négy perccel később egyenlített a Vasutas, a saját és csapata idei második gólját szerző Makai révén (1-1). Ezt követően mezőnyjáték folyt a pályán, a vendégek azonban közelebb jártak az újbóli vezetés megszerzéséhez. A félidő záró sípszava előtt egyetlen minutummal Lantos Henrik is beköszönt, így előnnyel vonulhattunk pihenőre. A második játékrészben beindult a henger, és kiütközött a két csapat között meglévő különbség. Három darab Lantos, és egy-egy Ronkó, valamint Varga találattal együtt 45 perc alatt 5, összesen hét gólt rúgtunk idegenben, ezzel tehát 7 nap leforgása alatt 13 alkalommal zörgött aktuális ellenfelünk hálója. Kovrig Ákos együttese ezzel a győzelemmel a negyedik helyen állva várja a hírös városi rangadót, melyre a szeptember 16-án, vasárnap délután 16:30 órakor kerül sor a Széktói Stadionban.
Vasutas SK - SC Hírös-Ép 1-7 (1-2)
Vasutas SK: Kovács – Kele, Kürtösi, Páli, Czinege (Makai T. 82.), fekete, Nemcsok, Makai Z. (Seres 22.), Kiss (Szűcs 77.), Oroszi, Abonyi (Retkes 69.)
Vezetőedző: Gerecs Attila
SC Hírös-Ép: Borbély – Lóczi, Dócs, Stein (Molnár 37.), Yannick (Tóth 66.), Lantos, Csordás, Ronkó, Varga, Botos K. (Botos A. 80.), Horváth T. (Horváth V. 84.)
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Gsz.: Makai (10.) illetve Csordás (6.), Lantos (44. 78. 79. 87.), Ronkó (54.), Varga (71.)
Sárga lap: Czinege (59.) Kürtösi (84.) Seres (89.) illetve Molnár (56.) Varga (73.) Botos A. (89.)
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…