
VármegyeI.: Évértékelő
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2022.06.07. • •
Vasárnap a Megye III-as csapat 8-1-es sikere után a Jász Sörözőben találkoztak a megye II-es csapat tagjai, hogy méltóképpen lezárják az évet.
Kertész Zoltán Elnök Úr látta vendégül a csapatot, ahol ételben és italban sem volt hiány, amit ezúton is köszönünk Neki és a Jász Söröző dolgozóinak!
Először az Elnök Úr köszöntötte a csapatot és tekintett vissza az elmúlt évre. A 6. hely ellenére meg volt elégedve a szerepléssel, különösen a hozzáállással és a csapategységgel, amit mindenképpen szeretne tovább építeni jövőre. Erre a csapatra alapozva, pár helyen megerősítve a keretet bízik benne, hogy a következő évben ismét a bajnoki címért lehetünk versenyben.
Ezután az edző, Kitl Zoltán évértékelő beszéde következett, ahol a statisztikákkal is alátámasztva hívta fel a figyelmet a még fejlesztendő területekre, illetve külön kiemelte a pozitív dolgokat is. Hangsúlyozta, bízik benne, hogy együtt tud maradni a csapat magja és augusztus 1-én találkoznak a felkészülés kezdetén.
A beszédeket követően közösen osztották ki az év legjobbjainak járó elismeréseket.
Az ÉV IGAZOLÁSA: SZÁSZ ATTILA
AZ ÉV JÁTÉKOSA: KISS BENEDEK
A BAJNOKSÁG GÓLKIRÁLYA: PARÁZS BENEDEK
A bajnokságot 20 góllal záró Parázs Benedek, az új csapatkapitány is felszólalt, melyben külön megköszönte társainak, edzőjének és az Egyesület Elnökének, hogy hozzásegítették a címhez és a csapatnak ajánlotta különdíját.
A "hivatalos" program ezzel lezárult, majd kezdetét vehette a jóízű vacsora és a szórakozás.
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…