
VármegyeI.: Évértékelő
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2019.05.27. • •
Kilencig meg sem álltak Maczelkáék.
A hazai szezonzárón méltó volt a körítés a tavaszi, és egyben a szezonban nyújtott teljesítményhez, és a játékosok sem akartak lemaradni. Bár azt már a kezdőrúgás előtt lehetett tudni, hogy az aktuális ellenfél, a Hetényegyháza együttese mindössze 11 hadra fogható emberrel érkezett a Műkertvárosba, de a fiaink azzal adták meg a kellő tiszteletet, hogy maximális erőbedobással játssza végig a találkozót. Ennek folyományaként tizenegy játékpercet követően már három egységgel vezettünk, és a szünetig szereztünk fél tucat gólt. Végül egy híján tíz alkalommal rezdült a vendégek hálója, és mindössze egyetlen kérdés maradt az utolsó fordulóra: a második vagy harmadik helyen fejezzük-e be a bajnokságot. Előnyös a pozíciónk, hiszen három pont az előnyünk az üldöző Lakitelek előtt, akikkel éppen összecsapunk az utolsó fordulóban. Az őszi hazai mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult, így egy pontot kell szereznünk idegenben ahhoz, hogy ezüstéremmel zárjuk a pontvadászatot.
SC Hírös-Ép – Hetényegyházi SC 9-0 (6-0)
SC Hírös-Ép: Borbély (Simon 49.) – Forgó, Kovrig (Horváth V. 46.), Maczelka, Szécsényi (Sallai 57.), Lantos, Varga, Kövecs, Király (Borbély M. 76.), Botos, Horváth T. (Haroon 72.)
Hetényegyházi SC: Kovács – Szabó, Kis, Tóth, Polyák, Berta, Szabó, Nagy, Szabó I., Bodor, Virág
gsz: Forgó (4.), Maczelka (10., 63.), Lantos (11., 57), Kövecs (17.), Kovrig (29.), Szécsényi 35.), Sallai (67.), illetve -
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…