
Vármegye III.: Továbbra is…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2017.05.21. • •
Vasárnap játszotta le a 24. fordulóban esedékes bajnokiját az SC Hírös-Ép együttese. Az ellenfél a tabella sereghajtója volt, ami viszont nehézsége volt a találkozónak, hogy alig 22 órával a kezdő sípszót megelőzően fejezték be a Fülöpszállás elleni idegenbeli összecsapásukat. Szűk félóra tiszta játékidő alatt sikerült hét gólt szerezve győzelemmel abszolválni a meccset. Ezzel a győzelemmel egy pont előnnyel vezeti a hírös városi együttes a tabellát az egy mérkőzéssel többet játszó Solti FC gárdája előtt.
Kurucsai Milán: Az eleje nehezen indult, egyrészt a viharos időjárási körülmények miatt, másrészt a pálya talaja is hagyott némi kívánnivalót maga után. Ezeken felül a szombati meccs hatásait érezték a srácok a lábakban, nehezen melegedtünk bele. Több mint fél órát követően sikerült csak betalálnunk, de első gólt után könnyedebbé vált a játékunk. A második játékrészben az erős szél miatt továbbra sem lehetett látványos játékot produkálni, de a fölényünk az egyértelmű volt, az volt a célom, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudjak adni. Az utolsó 20-25 perc gyengébben sikerült, ennek ellenére jól zártuk a hétvégét, amiért jöttünk elértünk.
Dunaegyháza DSE – SC Hírös-Ép 1-7 (0-3)
Dunaegyháza DSE: Hadnagy – Major, László (Lőcsei 67.), Krizsán, Martinkovics, Lekrinszki (Pulai 82.), Horváth, Sebestyén, Korsós, Vászon, Szilágyi
SC Hírös-Ép: Király – Kurucsai, Dócs (Hajda 54.), Dunai (Csorba 46.), Kothencz, Balla (Keresztes 77.), Mojzes, Marton, Horváth (Dos Reis Teixeira Norbert C. 54.), Kürtösi (Kertész 60.), Gudmon (Szabó 69.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán
gsz: Lekrinszki (60.), illetve Mojzes (35., 38.), Kurucsai (42., 49., 61.), Horváth (52.), Balla (53.)
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…