Felnőtt futball

Hazai pályán javítanának Kovrigék

kovrig,megyei

A múlt héten szerencsétlen körülmények között elveszített rangadó után sincs megállás, hiszen máris itt az újabb forduló és ezáltal javítási lehetőség a ladarúgó Megyei II. osztály Északi csoportjában szereplő SC Hírös-Ép együttese számára. A tabellán továbbra is második helyen álló, és eddig kiváló tavaszi teljesítményt produkáló gárda a Kiskunmajsa együttesét fogadja ezen a hétvégén, és szeretné begyűjteni mindhárom pontot. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a vendégek nem feltartott kezekkel érkeznek majd. A két csapat őszi találkozóján a 94. minutumban szerzett Csordás Csaba gól jelentett egy pontot a kecskeméti alakulatnak, illetve az elmúlt fordulóban hét találatot is szereztek a Tiszaalpár elleni mérkőzésen a majsaiak, akik így önbizalommal telve várhatják ezt a 90 percet is. A hazaiaknál pedig fontos lenne a győzelem az ezüstérem megszerzése felé vezető úton.
A mérkőzés május 12-én, vasárnap 17:00 órakor kezdődik a Műkertvárosi Sportcentrumban, ahova várunk minden kedves szurkolót.

Hajrá SC Hírös-Ép!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak