Felnőtt futball

Kikapott a megye 2, győzött a megye 3-as csapatunk

hirosep SC Hírös-Ép

Megye II.

Kitl Zoltán játékos edző

,,A nyáron teljes mértékben átalakultunk, érkezett hat új játékos, így érthető módon még a csapategység nem úgy szolgált, ahogy szerettem volna, a könnyelmű kiállításunk rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Hiába uraltuk ennek ellenére is a középpályát, nem tudtunk átütő erőt vinni a támadásainkba. Kinyíltunk, kockáztattunk, az ellenfél, pedig nagyon jól vezette a kontráit. Véleményem szerint erősebb csapatunk van, mint a tavalyi, de ezt a pályán is be kell bizonyítanunk."
 

Csólyospálosi FSE - SC Hírös-ÉP 3-0

A csapat tagjai:
Hajnal Donát- Kiss Benedek, Horváth Tamás (Pánczél 46’), Forgó János (csk), Kertész Milán, Háry Péter (Prikidánovics 46’), Laczkó Dávid, Dani Tamás, Szász Attila, Horváth Zalán, Utasi Ferenc (Kitl 56’)

Csere: Gonda Zsolt, Pánczél István, Prikidánovics Márk, Kitl Zoltán

Megye III.

Sallai Zoltán játékos edző nyilatkozata

,,Nagyon örülök neki, hogy egy ilyen stabil csapatot sikerült össze szedni, mindenki koncentrált és motivált volt. Külön öröm számomra, hogy a fiatalokkal is sikerült megtalálni az egyensúlyt és ők is jó teljesítménnyel tudtak beszállni a mérkőzésbe. A felkészülési mérkőzéseink is nagyon jól sikerültek és egy egységes csapat jött létre, izgatottan várjuk a folytatást. Gratulálok a játékosoknak."
 

Kerekegyházi SE II. - SC Hírös-ÉP II. 1-6

 A csapat tagjai:
Horváth Mihály- Király Sándor, Varga Csaba, Priskin Róbert, Botos Krisztián, Ivaskó Szabolcs, Lantos Henrik (csk), Torbavecz József, Gyebnár János, Székely Zsolt, Kecskés Milán

Csere: Kocsis Balázs, Patai László, Sallai Zoltán, Szabó Gábor, Homola József, Erdei László, Takács Dávid

Gól: Takács 2, Lantos, Gyebnár, Király, Árva (öngól)



Hajrá HÍRÖS-ÉP!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Újabb győzelem!


Pálmonostorára látogatott hétvégén felnőtt csapatunk.…