
Vármegye I: Megvan az első…
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2018.11.13. • •
Még egy forduló van hátra idén.
Kovrig Ákos vezetőedző értékelése az összecsapásról: „Nehéz mérkőzésre számítottunk, ami be is igazolódott később. Játékosállománya alapján nem reális a Hetényegyháza tabellán elfoglalt pozíciója. Képzett, rutinos játékosokból álló, masszív csapat. Bő negyedóra után sikerült megszereznünk a vezetést Király Dávid révén, azonban pár minutummal később egy elkerülhető góllal egyenlítettek a hazaiak. Döntetlen állással vonultak a csapatok a pihenőre. A második félidő eleje megint a mienk volt, hiszen alig 10 percnyi játék után megint magunkhoz ragadtuk a vezetést, újra Király volt eredményes. Ennek ellenére nem sikerült úgy dominálnunk a mérkőzést, ahogy szerettük volna, a támadóharmadban nem voltunk elég pontosak, kevesebb helyzetet alakítottunk ki a vártnál, és annak a kihasználásában sem voltunk túl hatékonyak. Ráadásul az utolsó percekben egyenlített a hazai együttes, így buktunk kettő pontot ezen a találkozón. Innentől azonban készülünk az utolsó őszi fordulóra, mely során hazai pályán, a Műkertvárosi Sportcentrumban fogadjuk a Lakitelek gárdáját november 17-én, szombaton 13:00 órakor. A cél a győzelem, és ezzel legrosszabb esetben is a harmadik pozícióban fordulunk a tavaszra.”
Hetényegyházi SC – SC Hírös-Ép 2-2 (1-1)
Hetényegyházi SC: Házi – Márics, Forgó, Gyenes (Kertész 55.), Kenderes M., Szabovik, Huber, Kenderes Zs. (Sipos 46.), Vass (Szabó 83.), Tábi, Kovács
SC Hírös-Ép: Borbély K.– Lóczi, Laczkó, Stein (Borbély M. 78.), Lantos (Horváth V. 87.) Abdouraman (Tóth 53.), Ronkó (Botos 69.), Varga (Kövecs 74.), Botos, Horváth T., Király
Vezetőedző: Kovrig Ákos
gsz: Gyenes (28.), Huber (86.), illetve Király (20., 56.)
sárga lap: Márics (53.), Huber (86.), Sipos (92.), illetve Botos (86.)
2023.09.26.
Bár a Jánoshalma a forduló előtt mögöttünk állt…
2023.09.24.
A Kunbaja a mérkőzés előtt 6-ból 5 meccset nyert…
2023.08.29.
Történelmi győzelmet aratott csapatunk, hiszen mivel…
2023.08.20.
Csapatunk szombaton első idegenbeli mérkőzését játszotta…
2023.08.03.
Augusztus 1-én már harmadik felkészülési találkozóját…
2023.08.01.
Nem sok idő maradt a regenerálódásra a csapatnak,…
2023.07.31.
Négy edzéssel a háta mögött várta újonnan formálódó…
2023.07.31.
Kitl Zoltán helyére Nagy Krisztiánt nevezte…
2023.07.30.
Kitl Zoltán 3 évig irányította…
2023.07.30.
A bajnok csapat kerete:
Mécs…
2023.07.30.
A záróforduló összefoglalóját változtatás nélkül…
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.05.12.
Nehéz mérkőzésre készült csapatunk a dobogóért küzdp…
2023.05.04.
Idegenbe…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Csapatunk több jubileumot is ünnepelhetett…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.04.04.
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk…