
VármegyeI.: Évértékelő
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2020.11.09. • •
A Megyei II.osztály utolsó előtti fordulójában Soltra látogatott felnőtt csapatunk. Nem kezdődött jól számunkra a mérkőzés, hiszen a hazaiak rögtön a találkozó elején megszerezték a vezetést. Erre a hetek óta jó formában futballozó Nemesvárinak még volt válasza, de ezt követően egyértelművé vált, hogy ezen a napon melyik csapat a jobb és eredményesebb. Bár játékban nem volt nagy különbség a két csapat között, a Solt agresszív, határozott és jó helyzetkihasználású játékának köszönhetően megérdemelten szerezte meg a három pontot. Gratulálunk Nekik és gőzerővel készülünk az utolsó őszi mérkőzésünkre, melyet a bajnokság éllovasával és a bajnoki cím egyik várományosával játszunk, a Kiskunfélegyháza II-vel.
Labdarúgás, Megyei II. o. Észak, 12. forduló
2020. november 07. szombat, 13:30
Solt, Solti Sporttelep
SOLTI FC - SC HÍRÖS ÉP 4-1
Solt: Kovács- Kis, Pasker, Princz, Kis (Korsós), Nitsch (Gulyás), Pribék, Tóth, Szement, Cislo, Biro (Fekete), Varga
SC Hírös-Ép: Hajnal – Botos (Rékasy), Forgó, Horváth, Kövecs, Sudár, Kitl, Lantos, Nemesvári, Ronkó (Dócs), Horváth, Háry (Sallai)
Gólok: Tóth 3, Szement ill., Nemesvári
Sárga lapok: Kis ill., Ronkó, Botos, Kitl
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…