Vármegye III.: Győzelem idegenben
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
Foci Kecskeméten
2017.09.17. • •
70 percig 10 emberrel futballozva is szereztünk három találatot.
Az SC Hírös-Ép vezetőedzőjének, Kovrig Ákosnak az értékelése:
Jól kezdte a mérkőzést a csapatom, mezőnyben teljesen egyenrangú küzdelem zajlott, azonban a 20. perc környékén a hazai csapat tizenegyest kapott, illetve az elkövetett szabálytalanság miatt Tölgyesit kiállították. Az egyébként jogosnak tűnő piros lap nyilván nagyban befolyásolta a mérkőzés alakulását. Tíz percen belül megszerezte az ellenfél a második gólját is, így nehéz egy óra elé néztünk. A szünet előtt pár perccel tudtunk szépíteni, így csak egy gólos hátránnyal mentünk pihenőre. A második félidőben küzdöttünk, amíg erővel bírtuk, voltak lehetőségeink, lőttünk is három gólt emberhátrányban, azonban hat gólt így sem lett volna szabad kapni. A kerekegyházi csapat az egyik leggyorsabban játszó csapat ebben az osztályban, de tizenegy emberrel úgy gondolom méltó ellenfeleik tudtunk volna lenni. Gratulálok az ellenfélnek, sok sikert nekik a továbbiakban. Mi építkezünk ebből a meccsből is, jövő héten a Jakabszállás ellen mindenképpen nyerni akarunk.
Sunplast-Kerekegyházi SE – SC Hírös-Ép 6-3 (2-1)
Sunplast-Kerekegyházi SE: Fekete (Nagy 73.) – Szakál (Nagy 60.), Virág, Nagy, Malik, Guvala-Recte, Malecz, Ludányi, (Gazdag 75.), Gáspár, Árvai (Bujdosó 64.)
SC Hírös-Ép: Gyenes – Lóczi (Márki (59.), Dócs, Torbavecz, Homola, Laczkó, Lantos, Marozsi (Gyebnár 64.), Tölgyesi, Hováth, Ebala (Sallai 36.)
Vezetőedző: Kovrig Ákos
gsz: Virág (26.), Guvala-Recte (46., 50.), Malecz (63., 77.), Gazdag (90.), illetve Lantos (49., 80.), Gyebnár (81.)
sárga lap: Árvai (29.), Malik (88.), illetve –
piros lap: Tölgyesi (25.)
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
2025.09.14.
Egyesületünk első számú csapata továbbra is tartja…
2025.09.07.
A 2025-26-os Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály, 3.…
2025.09.01.
Repülő rajtot vett felnőtt csapatunk, hiszen második…
2025.08.25.
A 2025-2026-os szezon, Bács-Kiskun Vármegye I.-es…
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…