
Megye II: Fölényes győzelem…
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2017.02.21. • •
Kertész Zoltán a Nyárlőrinc elleni edzőmérkőzés kapcsán az alábbiakat jegyezte meg:
Az első találatra a 25. percig kellett várni, amikor is a vendégek támadója egy jól eltalált lövéssel 16 méterről vette be a kapunkat. A félidő hátralévő részében Kürtösi révén több lehetőségünk is adódott az egyenlítésre, azonban egyikkel sem tudtunk élni.
A folytatásban nagyobb lendülettel létünk pályára, nyomást helyeztünk ellenfelünkre, akik kontrákra alapozták a játékukat, és ezt kihasználva növelték kétgólosra az előnyüket. A kétgólos hátrány sem zökkentette ki csapatunkat, több szögletet is rúghattunk és a 71. percben Visinka passzából Kurucsai volt eredményes. A szépítést követően is támadásban maradtunk és egy újabb szöglet utáni kavarodást kihasználva Csorba egy lapos lövéssel egyenlített. A játék képe bizakodásra ad okot, többször tudtunk meglepetést okozni, és az eredmény lehetett volna kecsegtetőbb is. Reméljük ezzel a mérkőzéssel a két klub között fennálló jó kapcsolatot ápoljuk tovább.
Kurucsai Milán összefoglalója az utóbbi edzőmérkőzésekről:
Mindhárom mérkőzést nagyon hasznosnak ítélem meg. Úgy gondolom ezen a szinten ezek az edzőmeccsek jóval hasznosabbak az esti, késői órákban végzett edzéseknél, ezért is igyekeztünk minél több ilyet lekötni. Minden alkalommal magasabb osztályú csapatok ellen léptünk pályára és a fizikai terhelés mellett sok olyan dologra is fény derült, melyeket igyekeznünk kell kijavítani a tétmérkőzésekre. Nagyon sok új játékos érkezett és a legutóbbi, Kiskunfélegyháza elleni meccsen már mindenki játszott is. A találkozókon kiderült, hogy a csapat magasabb osztályú ellenfelekkel szemben is képes ötletes és helyenként látványos támadójátékot játszani, remélem ez azt jelenti majd, hogy vasárnap délutánonként szívesen jönnek ki az emberek megnézni bennünket. Ha a védekező játékon tudunk csiszolni egy kicsit, talán még a magasabb osztályban is eredményesek lehetünk. Több mint három hét van még az első bajnoki mérkőzésig, van tehát lehetőségünk gyakorolni. Legközelebb szerdán 19:00-kor a Jakabszállás csapatát fogadjuk a Műkertvárosi Sportcentrumban.
A meccsek: Hirös ÉP - Nyárlőrinc 2-2, Hirös ÉP - Kerekegyháza 3-7, Hirös ÉP - KHTK II. 2-6
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.05.12.
Nehéz mérkőzésre készült csapatunk a dobogóért küzdp…
2023.05.04.
Idegenbe…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Csapatunk több jubileumot is ünnepelhetett…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.04.04.
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk…
2023.03.30.
Megye II-es csapatunk fontos mérkőzést játszott…
2023.03.22.
A megye II. észak 17. fordulójában Kunszállásra…
2023.03.15.
Második tavaszi mérkőzésén is nyerni tudott csapatunk,…
2023.03.08.
Lejátszotta idei első bajnoki mérkőzését felnőtt,…
2023.02.21.
Hazai pályán fogadtuk szombat délelőtt a Megye III.…
2023.02.09.
Február 4-én szombaton délelőtt két kecskeméti csapat…
2023.01.31.
Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta felnőtt…
2023.01.24.
A sikeres első félév után szerettünk volna időben…
2022.12.07.
Csapatunk utolsó 4 mérkőzén háromszor is…
2022.11.29.
Az őszi szezon lezárásaként, megünneplésért az Ápoló…
2022.11.29.
Csapatunk nagy mérkőzésre készült, hiszen tudták,…