
Megye II: Fölényes győzelem…
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2017.04.09. • •
A forduló előtt hetedik helyen álló Dunavecsei SE csapatához látogatott a bajnoki címre hajtó hírös városi együttes. A továbbra is sérült Kovrig és Visinka nélkül pályára lépő kecskemétiek
a két együttes őszi találkozóján aratott 8-1-es siker ellenére nem számítottak sétagaloppra. Az első félidő a várakozásoknak megfelelően SC Hírös-Ép fölényben telt, azonban mindösszesen egy sárga lap került a jegyzőkönyvbe, így döntetlen állással vonulhattak pihenőre a csapatok. Sokáig a második játékrészben sem koronázta siker Balláék mezőnyfölényét, azonban Sallai 71. percben szerzett vezető találatát követően 10 perc alatt még három alkalommal zörgött a hazai háló, így a befejező tíz perc már csak formalitás maradt. Realizálta tehát a papírformát a kecskeméti csapat, s továbbra is tartja jó formáját.
A bajnoki címért zajló versenyfutásban ellenlábas Solti FC idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Ladánybenei LC vendégeként, így az SC Hírös-Ép bár a tabella második helyét foglalja el jelenleg, azonban a Solt pontvesztésének köszönhetően vesztett pontok tekintetében jobban áll riválisánál.
A csapat következő mérkőzése április 14-én, pénteken 16:30 órai kezdettel lesz, amikor is az Ágasegyháza együttesét fogadja a Műkertvárosi Sportcentrumban Kurucsai Milán együttese.
Dunavecsei SE - SC Hírös-Ép 0-4 (0-0)
Dunavecsei SE: Sándor – Varga, Kluka (Benkovics 65.), Dankó, Csonka, Szabados (Verbóczki 81.), Cseke, Tóth (Mihók 56.), Kasza (Liptai 84.), Nagy T. Nagy Z.
SC Hírös-Ép: Pelikán – Dócs, Dunai, Torbavecz, Balla (Kertész 84.), Mojzes, Balázs (Kothencz 81.), Sallai, Hajda (Kurucsai 55.), Horváth, Kürtösi
Vezetőedző: Kurucsai Milán
gsz: Sallai (71.), Balla (72.), Kürtösi (75.), Dunai (80.)
2023.05.22.
A mai mérkőzés elsősorban Lévai Mátyásról szólt,…
2023.05.16.
A múlt héten elszenvedett fájó vereség után lépéshátrányba…
2023.05.12.
Nehéz mérkőzésre készült csapatunk a dobogóért küzdp…
2023.05.04.
Idegenbe…
2023.04.18.
A megye II. észak 21. fordulójában, ahhoz a Lakitelekhez…
2023.04.11.
Csapatunk egy nagyon nehéz…
2023.04.06.
Csapatunk több jubileumot is ünnepelhetett…
2023.04.06.
Történelmet írt felnőtt csapatunk, hiszen még soha…
2023.04.04.
Április 1-én fontos rangadóra utazott csapatunk…
2023.03.30.
Megye II-es csapatunk fontos mérkőzést játszott…
2023.03.22.
A megye II. észak 17. fordulójában Kunszállásra…
2023.03.15.
Második tavaszi mérkőzésén is nyerni tudott csapatunk,…
2023.03.08.
Lejátszotta idei első bajnoki mérkőzését felnőtt,…
2023.02.21.
Hazai pályán fogadtuk szombat délelőtt a Megye III.…
2023.02.09.
Február 4-én szombaton délelőtt két kecskeméti csapat…
2023.01.31.
Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta felnőtt…
2023.01.24.
A sikeres első félév után szerettünk volna időben…
2022.12.07.
Csapatunk utolsó 4 mérkőzén háromszor is…
2022.11.29.
Az őszi szezon lezárásaként, megünneplésért az Ápoló…
2022.11.29.
Csapatunk nagy mérkőzésre készült, hiszen tudták,…