
Vármegye III.: Továbbra is…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2019.03.31. • •
Mindkét csapat megőrizte tabellán elfoglalt pozícióját.
Ragyogó időjárás és futballra tökéletesen alkalmas körülmények várták a kecskeméti csapatokat, hogy összemérjék erejüket. Az első félidőben inkább a „vendég” alakulat volt fölényben, melynek meg is lett az eredménye, hiszen a 26. percben Bozsik révén megszerezték a vezetést. Nem kellett sokat várni a Hírös-Ép válaszára, a 29. percben Király egalizálta az eredményt. A gólváltást követően a játék képe hasonlóan alakult, a KLC irányította a mérkőzést.
A folytatásban inkább mezőnyben folyt a játék, egyik fél sem tudott igazán ellenfele fölé nőni. Az összecsapás hajrájában meccslabdához jutott Bende legénysége, de Bozsik nem tudta gólra váltani a javukra megítélt büntetőt. Így maradt az első félidőben kialakult 1-1-es döntetlen.
SC Hírös-Ép – Kecskeméti LC 1-1 (1-1)
SC Hírös-Ép: Borbély – Forgó, Kovrig, Laczkó (Ronkó 66.), Maczelka, Lantos (Szécsényi 79.), Csordás (Tóth 55.), Varga, Király, Botos, Horváth
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Kecskeméti LC: Meggyes – Keresztes, Csordás M., Módra, Horváth (Szabovik 76.), Szűcs (Kovács 85.), Péntek, Zsoldos (Pusztai 63.), Nagy (Major 51.), Bozsik, Kőrös
Vezetőedző: Bende Csaba
gsz: Király (29.), illetve Bozsik (26.)
sárga lap: Király (59.), illetve Horvát (76.), Péntek (43.), Major (68.)
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…