
Vármegye III.: Továbbra is…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2019.03.24. • •
Továbbra is hatékony a támadójátékunk.
A tabella utolsó helyén álló Vasutas SK gárdáját láttuk vendégül ebben a fordulóban és előzetesen mindenki biztos győzelmet vár a Kovrig Ákos csapatától. Ennek megfelelően kezdtük a találkozót, rögtön nyomás alá helyzetük a vendég védelmet, több alkalommal is közel jártunk a gólszerzéshez. Szűk 20 perc után Maczelka révén találtunk be először. Nem telt el újabb kettő perc és Lantos büntetőből duplázta meg az előnyt. A 25. minutumban váratlanul gólt szerzett a vendég együttes, az első lehetőségéből rögtön eredményes volt, megszerezve ezzel első tavaszi találatukat. A félidő hátralévő részében is fölényben játszottunk, de az állás már nem változott az első 45 percben.
A szünet után sem változott a játék képe, és tíz perc után újabb tizenegyest kaptunk, melyet ezúttal Maczelka értékesített. Az új igazolásunk harmadik mérkőzésén már ötödik góljukat szerezték. Ezt követően csordogált a mérkőzés, majd az utolsó negyedórában pörögtek fel újra az események. Előbb Szécsényi révén szereztük meg a negyedik, majd Király révén az ötödik találatot. Egy perccel később Bende megduplázta a saját és csapata góljai számát, kialakítva az 5-2-es végeredményt.
SC Hírös-Ép – Vasutas SK 5-2 (2-1)
SC Hírös-Ép: Simon – Forgó, Kovrig, Maczelka (Borsos 76.), Lantos (Szécsényi 46.), Csordás, Varga (Laczkó 72.), Kövecs (Lóczi 46.), Király, Botos, Horváth T. (Horváth V. 67.)
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Vasutas SK: Szász – Szűcs, Retkes, Páli, Czinege (Patai 70.), Bende, Seres (Fekete 61.), Pálnok, Makai, Oroszi, Abonyi
Vezetőedző: Grósz Gábor
gsz: Maczelka (19., 54.), Lantos (21.), Szécsényi (78.), Király (88.), illetve Bende (25., 89.)
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…