
Vármegye III.: Tavaszi hadjárat
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2018.04.15. • •
Hét gólt kapott saját pályáján az SC Hírös-Ép.
Komoly létszámú nézősereg előtt kezdődött meg a találkozó, amelyre a vendégek egy hónapnyi nyeretlenségből, míg a hazaiak egy idegenben aratott kötelező győzelemből érkeztek. Aki kicsit késve érkezett, rögtön le is maradt az első gólról, miután az első minutumban Horváth révén magához ragadta a vezetést a KLC (0-1). Tíz percig örülhettek csak, mert Visinka egyenlített (1-1), azonban egy újabb negyedóra elteltével Szűcs, valamint Horváth második góljával kettővel meglépett Bende Csaba együttese (1-3). Az eseménydús félidő végén még volt egy csattanó, hiszen Lantos a 45. percben egyre csökkentette a hátrányt (2-3). A második játékrész elején Kovrigék legeredményesebb játékosa egyenlíthetett is volna, azonban a csapata javára megítélt tizenegyest elhibázta. A futball törvényszerűsége szerint az ellenfél büntetett, azonban nem is csak egyszer, hanem három gólt szereztek zsinórban. A védelem hibát hibára halmozott, a fiatalos lendület egyértelműen a KLC oldalára billentette a mérleg nyelvét, és az elért gólokon kívül több tiszta helyzetet is elpuskáztak. A vége négy gólos vendégsiker lett, amely a látottak alapján teljesen megérdemelt.
SC Hírös-Ép – Kecskeméti LC KTE SI 3-7 (2-3)
SC Hírös-Ép: Rácz – Lóczi, Visinka, Kovrig (Tóth 64.), Dócs, Stein (Borsos 73.), Katona (Sallai 66.), Laczkó, Lantos, Horváth (Puskás 87.), Molnár
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Kecskeméti LC KTE SI: Kormos – Csordás, Kelő, Garaci (Kovács 77.), Horváth (Péntek 77.), Szűcs (Pálnok 87.), Sallai (Bakos 57.), Dinnyés, Zsoldos, Major (Nagy R. 87.), Nagy T.
gsz: Visinka (11.) Lantos (45., 81.), illetve Horváth (1., 25.) Major (63., 83.), Szűcs (16.) Visinka (öngól 73.) Zsoldos (76.)
sárga lap: Horváth (40.), Visinka (55.), illetve Szűcs (24.), Horváth (33.), Zsoldos (76.)
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…
2024.12.02.
2024.11.26.
A Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály 14. fordulójában…
2024.11.18.
A 2024/2025-ös bajnoki szezon őszi 13. fordulójában…
2024.11.11.
A 2024/2025-ös szezon Vármegye I.-es őszi félévének…
2024.11.03.
A 2024/2025-ös szezon, Vármegye I.-es bajnokság,…
2024.10.28.
Idegenben jó az x, ez egy nagyon régi, íratlan szabály…
2024.10.14.
Bíztató előjelekkel vágott neki a 8. fordulónak…