Vármegye III.: Győzelem idegenben
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
Foci Kecskeméten
2019.10.27. • •
Ezúttal a szünet után döntöttük el a meccset.
Érdekesség, hogy a mérkőzés napján derült fény arra, hogy műfűves pályán kerül megrendezésre a találkozó. A mérkőzés előtt intő jel volt a vendég játékosok részére a majsaiak hazai mérlege, és lehet, hogy ennek is volt következménye, hogy a két együttes nem vállalt akkor a kockázatot az első negyvenöt perc során. Inkább a két tizenhatos között folyt a játék, és kevés helyzetet jegyezhettek fel a kilátogató nézők. Mi jártunk közelebb a vezető gól megszerzéséhez, hiszen Kovrig Ákos szabadrúgásánál csak a kapufa mentette meg a hazaiakat. A szünet után pár perccel azonban már nem tévesztett a játékos-edző, és vezetéshez juttatta az övéit. Még talán benne volt a hazaiakban az ütés, amikor pár perccel később Maczelka révén megduplázták az előnyt a kecskemétiek. Ezzel a megnyugtató előnnyel jól sáfárkodtak Borbélyék, és csak az adandó alkalomra vártak és az újabb gólszerzési lehetőségre. Negyedórával a vége lőtt előbb Szabó, majd a „hazalátogató” Kitl is betalált, így a hajrában kozmetikázó Gera-találat már nem befolyásolta a pontok elosztását.
Miután ezen a hétvégén a tabellán minket üldöző Kunszállás hazai pályán elvérzett a Pálmonostora csapata ellen, így a vesztett pontok tekintetében is már az SC Hírös-Ép gárdája áll a legjobban. A legközelebbi fordulóban, november 3-án az eddig egyetlen pontot szerző Helvéciát fogadjuk a Műkertvárosi Sportcentrumban.
Hajrá SC Hírös-Ép!
Kiskunmajsai FC – SC Hírös-Ép 1-4 (0-0)
Kiskunmajsai FC: Kovács – Gregó, Szőke Cs., Szikora, Boros T., Maczonka, Kis-Szabó, Lukács (Horváth Zs. 53.), Szőke H., Hegyi (Gera 67.), Plichta
SC Hírös-Ép: Borbély – Forgó, Kovrig (Vinczellér 87.), Maczelka (Farkas 88.), Szabó T. (Háry 81.), Lantos (Sudár 73.), Kitl, Kövecs, Király, Kürtösi (Tóth 67.), Torbavecz
Vezetőedző: Kovrig Ákos
gsz: Gera (83.) illetve Kovrig (49.), Maczelka (56.), Szabó (78.), Kitl (81.)
sárga lap: Boros (66.), Szőke Cs. (89.), illetve Forgó (71.), Kövecs (82.), Sudár (89.)
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
2025.09.14.
Egyesületünk első számú csapata továbbra is tartja…
2025.09.07.
A 2025-26-os Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály, 3.…
2025.09.01.
Repülő rajtot vett felnőtt csapatunk, hiszen második…
2025.08.25.
A 2025-2026-os szezon, Bács-Kiskun Vármegye I.-es…
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…