
Vármegye III.: Továbbra is…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2016.11.03. •
A vendéggárda mindössze 10 játékossal érkezett a mérkőzésre, így az előzetesen amúgy is esélyesebbnek vélt hazaiak előtt egy könnyedebb találkozó várt. Ennek megfelelően határozottan kezdett az SC Hírös-Ép csapata, és gyakorlatilag bő negyedóra leforgása alatt eldöntötte a három pont sorsát. 20 perc után már 3-0 volt az állás, a lényegi kérdések eddigre el is dőltek, és bár újabb gól a félidőig nem esett, érezni lehetett, hogy nem ez marad a végeredmény. A második játékrész elején újfent rövid idő, mindösszesen 10 perc alatt szerzett újabb két találatot a hazai alakulat, és végül 8 gólig meg sem álltak. A vendégek tisztességgel küzdöttek, és a 81. percben meg is szerezték bár becsületgóljukat, de ezen a mérkőzésen egyértelmű volt, hogy emberfölény ide vagy oda, melyik a jobb csapat, és ezt a vendéglátók érvényre is juttatták.
SC Hírös-Ép – Fülöpházi SE 8-1 (3-0)
SC Hírös-Ép: Csik – Hajda Á. (Lakatos 78.), Marton, Kis (Kurucsai 71.), Gudmon, Dunai, Hajda T., Torbavecz, Kökény (Szabó 46.), Csorba (Pelikán 60.), Dos Reis Teixeira N. Carlos (Kertész 71.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán
Fülöpházi SE: Czingel – Kulman, Molnár, Törteli, Fejes, Németh, András, Gogolák, Sallai, Polgár
gsz: Torbavecz (5.), Csorba (10.,55.), Molnár (19. öngól), Dos Reis Teixeira N. Carlos (47.), Pelikán (73.), Kurucsai (75.,77.), illetve Sallai (81.)
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…