Válasz Dr. Filus Andor ügyvezető Úr nyílt levelére
2020.07.30. • SC Hírös-Ép
Tisztelt Dr. Filus Andor Ügyvezető Úr!
Kedves Andor!
Miután a nagy nyilvánosság előtt kerültem megszólításra, kénytelen vagyok reagálni a leveledre. Úgy érzem, hogy a felvetéseid választ várnak, és a tisztán látás végett szeretnélek tényszerűen tájékoztatni az alábbiakról:
A „kritika” nem az akadémia szakmai tevékenységére vonatkozott, hanem az akadémia által folytatott megkeresésre a szülők irányába. Azt csak mellékesen jelzem, hogy a személyes adatok fokozott és többszintű (EU, törvény) jogi védelme mellett honnan gyűjtötte össze a KLA a kapcsolat felvételéhez szükséges adatokat.
Sajnálatos, hogy nem emlékszel a szervezeteink közötti megállapodásokra, illetve az általad jelzett kapcsolat előzményeire; amelyek a tavalyi év folyamán a KLA tulajdonossal közösen történtek. A KLA tulajdonosa belső hibája folytán nem tudta teljes mértékben felhasználni a TAO-ból fakadó támogatási lehetőségét. A KLA ügyvezetője kezdeményezte a kapcsolatfelvételt, mivel nem szerettétek volna elveszíteni a támogatás lehetőségét. A támogatás igénybevételéhez szükségetek volt a közreműködésünkre. A kompromisszum-készségünkről pedig annyit, hogy a KLA által igényelt segítség-kérést legjobb szándékunk szerint igyekeztünk teljesíteni. Ennek eredménye éppen az állításod ellenkezője, azaz nem az SC HÍRÖS-ÉP Egyesület gazdagodott jelentős összeggel, hanem a KLA! Igaz, a kérésed előterjesztésekor technikai vezető voltál… S az is igaz, hogy határidő előtt egy nappal kellett egyeztetnünk a kérésetekről.
Az összegszerűség pedig valóban csak „nagyságrendileg” stimmel. Az általad jelzett 25 millió Ft sehol sem szerepel, TE magad is a nekünk küldött leveledben kisebb összegről teszel említést. Végül jóval alacsonyabb összegben sikerült realizálni a megállapodást, melynek következtében 12,5%-ot bevételként könyvelhettetek el. Az SC HÍRÖS-ÉP Egyesületnek pedig ilyen mértékű összegtől esett el. Nekünk ugyanis megvolt a teljes támogatási keretünkre a partneri kapcsolat. Csupán a KTE iránti elkötelezettségem folytán vállaltam fel a helyzetet.
Mind a vállalkozói világban, mind a civil szférában megszerzett több évtizedes tapasztalatom szerint jobb a nyílt, egyenes, őszinte beszéd. Ezt hiányolom.
Rontja a helyzetet a tájékoztató időpontja és a célközönség:
- biztos csak a véletlenek összejátszása, hogy az átigazolási időszak előtt egy nappal kerül sor a tájékoztatóra
- érdekes módon, csak és kizárólag az SC HÍRÖS-ÉP Egyesületben futballozó gyermekek szülei értesültek erről a tájékoztatóról; a többi utánpótlásban tevékenykedő gyerekklub nem.
Néhány szülő az értetlenségének adott hangot, amire -információ hiányában- én sem tudtam megnyugtató választ adni. Igen, a KLA sem az Egyesületet, sem engem, mint vezetőt nem értesített a szándékáról.
Mert engem is érdekelt volna az MLSZ új törekvéseiről szóló tájékoztató. Meg az Egyesületben dolgozó szakembereket is. Gondolom egyetérthetünk abban, hogy őket legalább annyira érinti az irányvonal változása, mint a szülőket. Soha nem akadályoztuk a szülőket, hogy informálódjanak a változásokról. Én már több módosítást megértem, de egyszer sem az Egyesületünk háta mögött történt a tájékoztatás.
Bízom benne, hogy a KLA-ban futballozó gyermekek szüleit is legalább ilyen aktivitással támogatjátok abban, hogy megfelelő információhoz jussanak. A városban működő további egyesületekről már nem is beszélve…
S a tényszerűség mellett hagy tájékoztassalak arról, hogy fél évszázada vagyok KTE szurkoló! Mindig, mindenhol lehetőségeimhez mérten támogattam a kecskeméti labdarúgást. Egyesületünk épp a múlt év végén ünnepelte negyedszázados fennállását! (csak halkan jegyzem meg: még a december 20-i est folyamán is intéztük a kéréseteket)
Hidd el; akkoriban nem volt könnyebb egy civil szervezetet létrehozni, működtetni, élettel megtölteni! Több fanatikus, a labdarúgást nemcsak szerető, de érte tenni akaró társammal hittünk abban, hogy ez lehetséges.
Az elvégzett munka alapján felépítettünk néhány lelkes segítőmmel egy sikeres klubot. Ennek egyértelmű jele, hogy az elmúlt évek során folyamatosan az SC HÍRÖS-ÉP Egyesület biztosította a KLA (és jogelődei) számára a legtöbb labdarúgót az utánpótlás 11 és 12 éves korcsortjaiba. A felfelé áramlás lehetősége mindig adott volt, a gyerekek érdekei biztosítva voltak. Az általad hivatkozott legmagasabb szint biztosításához nagyon jelentős mértékben járult hozzá az Egyesületünk. Azonban a vezetők közötti korábbi összhang és együttműködés az utóbbi időben megbicsaklani látszik.
Az együttműködés pedig nemcsak jogokkal, de kötelezettségekkel (te szavaiddal: megkötésekkel) is jár.
Bízom benne, hogy ez az eset egyszeri volt, s a jövőben a korábbi együttműködés folytatható lesz.
Ez nemcsak a két szervezet, de a kecskeméti utánpótlás labdarúgás és gyerekek érdekeit is szolgálja.
A további együttműködésben bízva
Tisztelettel:
Kecskemét, 2020. július 30.
Kertész Zoltán
elnök
SC HÍRÖS-ÉP Egyesület
Megosztás!