U9 Szolnokon színvonalas tornán vettünk részt

A Szolnoki tornán két csoportba sorsolták a csapatokat, a két csoport külön csarnokban játszott. Így gyorsan követték egymást a mérkőzések, amelyek játék ideje 2X15 perc volt. Oldalt palánk volt, ezért folyamatos volt a játék minden mérkőzésen. A csoportunkban a Szolnoki MÁV FC UFC, Abonyi KID FC, Gyula Termál FC volt sorsolva.

Csoportmérkőzések:

SC Hirös-Ép – Gyula Termál FC 7-0

A tornát nehezen kezdtük, lassan lendültek bele a játékba a fiúk. Az mérkőzés első szakaszában nem játszottunk elég pontosan és a helyzeteink kimaradtak. A nagy nyomásnak meg lett az eredménye az ellenfél már nem bírta erővel. A végére nagyarányú győzelmet szereztünk.

SC Hirös-Ép – Abonyi KID FC 4-0

A második mérkőzést is magabiztosan nyertük, annak ellenére, hogy egyből játszottunk az első meccsünk után. A srácok egy órán keresztül fociztak a két mérkőzésen. Szép támadásokat építettünk fel, a labdakihozatalok jók voltak. Sajnos helyzeteink egy részét nem sikerült értékesítenünk.

SC Hirös-Ép – Szolnoki MÁV FC 4-1

A csoportunk egyik legerősebb csapatával játszottunk. A mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült, a vezetést megszerezve még ki bírtak egyenlíteni. Szép gólokat szerezve, már nem engedtük ki a győzelmet a kezünkből és győzelemmel zártuk a mérkőzést. A Szolnok csoport másodikként, mi első helyen kilenc ponttal jutottunk az elődöntőbe.

Elődöntő:

SC Hirös-Ép - Zagyvarékas 1-1 Büntetőkkel (4-3)

A nagyon erős Zagyvarékassal találkoztunk a döntőbe jutásért. A mérkőzésen nagy küzdelem alakult ki, nagyszerű párharcokat, cseleket, szereléseket láthattak a nézők. A játékban fölényben voltunk, így helyzeteket kialakítva ígéretes próbálkozásaink voltak. Amit vagy a kapusuk védett vagy elkerülte a kaput. A második félidőben azonban egy szép lövéssel sikerült megszereznünk a vezetést. De ezután sem sikerült megnyugodnunk és nem sikerült berúgnunk a helyzeteinket. A sok kihagyott lehetőség törvényszerűsége, hogy az ellenfél büntetni fog. Sajnos az első és a mérkőzésen egyetlen kapura lövésükből gól született a mérkőzés végén. Így következhettek a büntetők. Az első három rúgó játékos belőtte magabiztosan mindkét oldalon. A negyedik sorozatban az ellenfél játékosa kapufát találta el. A mi hetesünk magabiztosan értékesítve lett. Ezért megérdemelten jutottunk a döntőbe, nagyon nagy erőfeszítések árán. A lehetőségeinket, ha értékesítjük, könnyebb győzelmet szerezhettünk volna.

Döntő:

SC Hirös-Ép –DHSE Olasz Focisuli 0-4

A döntőben a Debrecennel kerültünk össze, aki az elődöntőben könnyed győzelmet aratott a Szolnok ellen. A tornán a két legerősebb csapat játszott az első helyért. Az első perctől nagy csata folyt a mérkőzése. Azonban néhány perc eltelt és látszódott, hogy az elődöntő nagy küzdelme sokat kivett a fiúkból és az átütőerő nem volt meg ahhoz, hogy egy erős csapatot legyőzzünk. Ettől függetlenül helyzeteket alakítottunk ki amiket sajnos kihagytunk. Az ellenfél a védekezési hibáinkat kihasználta és megszerezte a vezetést. A srácok küzdöttek tovább, de nem sikerült egyenlítenünk. Az ellenfél pedig tovább növelte előnyét és a félidőben kettő nullra vezetett. A félidőben sikerült felrázni a csapatot és visszajöttünk a mérkőzésbe. A kialakított helyzeteket viszont nem sikerült gólra váltanunk. A szerencse sem volt mellettünk a kapufák és a gólvonalon pattogó labda sem ment be. Ezekből az akciókból sikerül gólt szereznünk nyílt lett volna a mérkőzés. A gyerekek egyre fáradtak a mérkőzés végéhez közeledve és a Debreceniek sorcseréivel már nem bírták felvenni a küzdelmet. Így a mérkőzés utolsó szakaszában két gólt is kaptunk a sokkal frissebben játszó csapat ellen. A Debrecen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A keretük nagyon erős volt, közel azonos két sorral folyamatosan tudtak frissülni. A csapat játékban lépett előre, de pontosságban még fejlődnünk kell. Amennyiben pontosabbak vagyunk néhány mérkőzésen könnyebb győzelmeket sikerült volna elérnünk. Így többet pihenhettünk volna a döntőre. Egy nagyon erős mezőnyben azonban a második hely remek teljesítmény volt a srácoktól.

Hírös-Ép csapatából különdíjat kapott: Torna legjobb játékosa: Szujó Attila

Tornán a következő játékosok szerepeltek: Bablinszki Barnabás, Bali Levente, Banó Noel, Rózsa Boldizsár, Szujó Attila, Gazdag Vajk, Csúri Dájmond, Cseh Balázs, Kotroczó Péter, Győrfi Enzó, Jánosi Roland

Edző: Pelikán István

Gratulálunk a csapatnak a játékhoz és a második helyhez!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!