
U9 - PASE kupa Dunaújváros
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2012.08.07. •
A nyár közepén is szerveznek tornát. Azok a játékosok akik itthon voltak a nyári vakációból és kevesebbet játszottak az idényben szerepeltek a Sülysápi kupán. Nyolccsapatos tornán két négyes csoportból az első kettő csapat jutott be az elődöntőbe, a többiek helyosztókon döntötték el a helyezések sorrendjét az egyszer húsz perces mérkőzéseken.
Csoportmeccsek:
SC Hirös-Ép – Tura 2 - 1
Jó erőkből álló ellenfelünkkel lüktető mérkőzést játszottunk. Egy szöglet után szemfüles gólt szereztünk, ami megzavarta az ellenfelünket. Ezután azonban nem sikerült kihasználni helyzeteinket és növelni előnyünket. A mérkőzés vége felé ahogy fáradtunk egyre jobban átvette az irányítást az ellenfél, sajnos két nagy védelmi hibából kaptunk két gólt. Amire már nem tudtunk válaszolni és vereséggel kezdtünk. Kis rutinnal, akár a győzelmet is megszerezhettük volna.
SC Hirös-Ép – Tápiószentmárton 3 - 2
A csoport második helye olt a tét. Ellenfelünknél jobban játszottunk és végig támadtuk a mérkőzést. Azonban amikor vezetést szereztünk mindkétszer ki bírt egyenlíteni a Tápiószentmárton. Az utolsó harmadik gólunkra azonban már nem érkezett válasz, így megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
SC Hirös-Ép – Jászberény 6 - 0
A csoport legszerényebb képességű csapatával játszottunk. A mérkőzésen negatívum csak a kihagyott helyzetek miatt lehet. A játékban felülmúltuk ellenfelünket, megérdemelten nyertünk.
Elődöntő:
SC Hirös-Ép –Sülysáp 1 - 1 , Büntetőkkel: 1 - 2
Ellenfelünk csoport győztesként jutott kilenc ponttal az elődöntőbe. Ezért kicsit zártabban kezdtük a mérkőzést. Az ellenfél nem is tudott mit kezdeni a zárt játékunkkal, az összes labdaszerzésünk nagyon veszélyes kontratámadással fejeződött be. Sajnos nem sikerült egyikből sem gólt szereznünk, ha itt betalálunk magabiztosan nyerünk. A mérkőzés végéhez közeledve, egy távoli lövés utat talált a hálóba az ellenfél részéről. Az utolsó percekben átszervezve a csapatot, letámadásunk eredményes volt és sikerült kiegyenlítettünk. Így következhettek a büntetők. Az elsőt berúgtuk, majd kapusunk kivédte az ellenfél első büntetőjét. Ekkor úgy tűnt a döntőben lehetünk. Sajnos azonban a következő két játékosunk kihagyta a soros büntetőjét az ellenfél nem hibázott, Ők jutottak a döntőbe.
Bronzmérkőzés:
SC Hirös-Ép – Csepel - Sziget Focisuli 6 - 0
A bronz mérkőzésre sikerült felrázni a gyerekeket. Az ellenfelünknél sokkal jobban játszva, megérdemelten nyertünk két góllal. Koncentrálva és a helyzeteket kihasználva több góllal nyerhettünk volna. Azonban az öröm így is megérdemelt volt az egész napos teljesítmény alapján.
Nagyszerű szervezés volt jellemző a tornán, pörgős folyamatos mérkőzések. Minden játékos kapott ebédet az eredményhirdetés után, amit jó ízűen fogyasztottak a gyerekek.
Tornán a következő játékosok szerepeltek: Jánosi Roland, Győrfi Enzó, Bali Levente, Budai Áron, Banó Noel, Patrik, Gulyás Tibor, Gulyás Nándor
Torna legjobb játékosa: Jánosi Roland
Gratulálunk a harmadik helyhez és a különdíjhoz.
Edző: Pelikán István
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2017.01.10.
Harmadszor tartott edzést Szalma József klubunknak…
2016.12.27.
November hónapban a legjobban teljesített játékos!…
2016.12.20.
Minden jó ha a vége jó!
2016.12.18.
Szépen csillogó aranyérem a téli szünet előtt!
2016.12.11.
Mérhető a fejlődés!
2016.11.29.
Remek ellenfelek ellen méretettünk meg!
2016.11.22.
Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!
2016.11.20.
Október hónapban a legjobban teljesítettek! Csak így…
2016.11.13.
Fagyos pillanatok!
2016.11.10.
Szeptember hónapban a legjobban teljesítettek! Csak…
2016.11.10.
Táboroztak az U11 és U13-as Megyei válogatottak tagjai.
2016.10.26.
Nagy utazás, nagy játék!
2016.10.23.
Történelmi pillanat Vácot!
2016.10.20.
Nagyot léptünk előre!
2016.10.02.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.25.
Nagyon szép teljesítmény volt srácok!
2016.09.19.
Sikeresen rajtolt a 2008-s csapat!
2016.09.18.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.14.
Csípős volt a bajai halászlé!