U9-es torna Szekszárdon!

A 2004-es korosztály remek negyedik helyezést ért el a  Mikulás kupán. A kupa nyolc csapat részvételével lett megrendezve. A résztvevők között volt több NBI-es klub(Ferencváros, Paks, Kaposvár) utánpótlás csapata is.

A csoportban az első mérkőzést azonnal a Ferencvárossal játszottuk. Kiegyenlített mérkőzés volt, de a rutinosabb Fradi jobban kihasználta a gólhelyzeteit és 2:0-ra győztek ellenünk.

A második meccsünkön sikerült a hazai Szekszárd csapatát szoros csatában felülmúlni. Ez bravúr volt, hiszen a vendéglátókat nagyon sokan biztatták, hajtották a győzelemre. Sikerült is a vezetést megszerezniük, de szerencsére rúgtunk két szép gólt, amire már válaszolni nem tudtak.

 

A harmadik találkozón számunkra a továbbjutásra csak a győzelem volt jó eredmény. Ezt a fiúk átérezték és taktikus mérkőzésen 1:0-ra legyőztük az ősi ellenfél Baja legjobbait.

 

A döntőbe jutásért Paks csapatával kerültünk szembe. Ezen a mérkőzésen érezhető volt a rutintalanságunk. Kevés kupán szerepeltünk még és a fizikai fáradtságot kihasználva elkerülhető gólokat rúgva győzött a Paks 2:1-re.

 

A bronz mérkőzésen Kaposvár lett az ellenfelünk. Két lelkileg csalódott csapat csatájából szintén 2:1-re de megint a Somogy megyei fiúk győztek.

 

A kupa végeredménye:  1. Paks

                                             2.Ferencváros

                                             3. Kaposvár

                                             4. Sc.Hirös-Ép

 

Összeségében elégedett voltam a csapatom teljesítményével. A hozzáállása példaértékű volt mindenkinek. Az egyéni teljesítmények hullámzóak voltak. Ez érthető, hiszen a csapatban több 2005-ös születésű fiú van. Köszönöm a segítségeteket és gratulálok a teljesítményetekhez.

 

A csapat tagjai:  Bodor Bertold, Csillag Márk, Hideg István, Gajdos Máté, Túri Szabolcs, Medveczki Jenő, Oltyán Máté, Szalai Gábor

Edző: Hájer Sándor


Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!