U7 - III Csikós József Emléktorna

A Kiskunfélegyházi tornasorozaton a 2008-as születésű korosztály következett. Örömmel neveztünk, mert tudtuk, hogy családias légkör és a gyerekek játéka áll a középpontban. Nem is csalódtunk…..   

Négy csapat adta le nevezését a legkisebb korosztályban. Így a szervezők egy körmérkőzéses oda-vissza vágós lebonyolítást választottak. Ami nagyon izgalmasra sikeredett, mert  ebben a korban még nagyon hullámzó egy napon belül a gyerekek és a csapat játéka is.

 

Csapatok:

KHTK , Kunszállás, Kiskunmajsa, SC Hirös-ÉP

 

Elsősorban azokat a kisfiúkat szerettük volna látni akik kevesebbet játszottak még tornán vagy kicsit még le vannak maradva a többiektől. Ez nagyon jól sikerült. Minden gyerek sokat játszhatott, le tudták vetkőzni a gátlásokat és volt idejük megmutatni egyéni tudásukat. Ami még fontos, hogy a mérkőzésdrukk, az izgalom, kapkodás is egyre kevésbé látszott a játékukon a mérkőzések előrehaladtával.

 

 

Csoportmérkőzések:

SC Hirös-ÉP – Kiskunmajsa            1 - 8

SC Hirös-ÉP – Kunszállás                1 - 2

SC Hirös-ÉP – KHTK                         7 - 0

SC Hirös-ÉP – Kunszállás                3 - 0

SC Hirös-ÉP – Kiskunmajsa            1 – 1

SC Hirös-ÉP – KHTK                        5 – 0

 

 

 

A gyerekek az első két mérkőzésen még idegenül mozogtak együtt. Keresték a helyüket a pályán. Sok egyéni hiba volt a jellemző rájuk. Ez látszódott az eredményekből is és a kis bánatos arcokból. Azonban minden mérkőzés után néhány szóban összegeztük a tapasztaltakat és megbeszéltük mit is kellene másként csinálni. A gyerekek egyéni képességei alapján érezhető volt, hogy van keresnivalónk a többi csapattal szemben. Ezt be is bizonyították.

Fegyelmezetten kezdtünk el játszani csapatként. Segítettük egymást támadásban és védekezésben is. Óriási volt a fejlődés ahogy haladtunk a tornán. Egyre jobban belelendültünk játékban és eredményességben is . Hatalmasat küzdöttek egymásért és a csapatért, mind egytől-egyig. Ez a második helyhez volt elég ma. A rendszeres edzésre járás hozni fogja a még jobb és még könnyebb játékot is magával.

 

Mettler Ádám a csapat motorja volt ma. Ez jelzi a tornán elért 9 gólja is. Öröm volt látni hogy ráérzett a cselekre, lövésekre. A pontosságot pedig még gyakorolni fogjuk. Ez mellett a védekezésből is nagyon komolyan kivette a részét.

 Mészáros Zsombor első tornáján volt. Ez azért meglátszódott a játékán, főleg az első meccseken. Azonban a kezdeti megilletődöttség után megcsillantott néhány dolgot amit az edzéseken is láthattunk már Tőle. Kell még a gyakorlás, de jó után haladsz.

Nagy Levente nagyon hullámzó Levi játéka az edzéseken is. Most azonban sok jó megoldás láthattunk Tőle is. Jó volt látni ma a játékban való aktív részvételét.

Korpácsi Máté szintén stabil tagja volt a csapatnak, amikor belelendült a csapat is eredményesebb lett. Sajnos rajta látszik, hogy ritkábban jár edzésre. Azonban most is megmutatta, hogy hasznosan tud játszani. Ezzel a nehéz helyzetekben tudta segíteni a csapatát. Reméljük tavasszal több edzésen látunk, hogy ne maradj le a többiektől.

 

A mérkőzések és a torna lezárása után még volt egy kis meglepetés. Szőke Bendegúz Majsai kisfiú születésnapja alkalmából minden résztvevő gyereknek kedveskedett egy finom tortaszelettel. Ezt örömmel fogadták a gyerekek és boldogan majszolták a finomságot.

Ezzel zártuk ezt a tanulságos és hasznos focis délelőttöt.   

 

           

Tornán résztvevő játékosok:

Mészáros Zsombor, Nagy Levente, Korpácsi Máté, Mettler Ádám

 


Edzők:

Koós Károly, Pelikán István

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!