U9 - PASE kupa Dunaújváros
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2013.02.20. •
Meghívást kaptunk Röszkére, ahol a Rendőr TE rendezett tizennyolc csapat számára tornát. Erre a kupára négy fiúval közösen mentünk el. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy 3:3 elleni játék miatt ketté lett osztva a csoport. A másik, hogy nem akartuk a fiúkat egész hétvégére leterhelni. A szombati kupa győzelem híre kellő lendületet adott a vasárnapi meccsekre készülő srácoknak.
Izgatottan készültek az első mérkőzésre. Makó III. csapata ellen kezdtük a tornát. Ellenfelünk ismeretlen volt számunkra. A meccs elején kiderült, hogy mi vagyunk az ügyesebbek. Góljaink magabiztossá tették a győzelmet. 5:0-s siker jelezte, nem vagyunk esélytelenek ma sem.
DAFC ellen folytattuk. Ha nehezen is de 2:1 arányban jobbnak bizonyultunk náluk. Kicsit könnyebb meccsre számítottunk, de ezért szép játék a foci.
KÉSZ FA. I. ellen már a harmadik meccs következett. A 4:0-s győzelem önmagáért beszélt. Ezen a találkozón lehetett érezni először, hogy a fiúk élvezik a játékot. Elhitték, hogy képesek cselezni, passzolni, góltlőni úgy, hogy az ellenfeleink nem tudták ezeket a megoldásokat megakadályozni.
Tisza Volán elleni 4:2 -s győzelem után izgatottan számolgattuk. Ki lehet még veszélyes ránk?
Csalódottan vettük tudomásul, hogy az SZVSE. Velük még nem is játszottunk!
A mérkőzésen óriási csatában 2:1- re legyőztük őket. Ezzel már tuti éremért küzdhetünk tovább.
Itt is hármas döntő volt.
Makó ellen kezdtünk. Hihetetlenül izgalmas meccsen 3:2-re diadalmaskodtunk. A Rendőr TE is legyőzte őket. Ezért az utolsó meccs egyben a torna döntőjét is jelentette.
Nekünk csak a győzelem jelenthette a sikert. Olyan izgalmakat éltünk át, hogy szinte leírni sem lehet. Mind a kettő oldalon sok-sok helyzet maradt ki, csak 1-1 gól esett. Aztán a vége előtt fél perccel sikerült berúgnunk a torna győzelmet jelentő gólunkat.
Hihetetlen volt az öröm. A srácok alaposan megdolgoztak a nem mindennapi kupáért. A csapatból Hajnal Norbi teljesítményét jutalmazták külön. A torna válogatottjába választották be, jogosan.Kiemelkedett ezen a napon. Harcossága, góljai lendületbe hozta a csapattársait is.
A többiek is nagyot fociztak. Kárpáti Ákos higgadt játéka és okos megoldásai stabilitást adott a csapatnak.
Szabados Levi a fontos gólok mestere. Bátorságával nagyobb fiúkat is megtréfált.
Visinka Valentin pontos gólpasszai kihagyhatatlan helyzetbe hozta a támadóinkat.
Gratulálunk! Büszkék vagyunk rátok, emlékezetes sikert értetek el. Reméljük lendületet ad nektek a folytatáshoz .
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2017.01.10.
Harmadszor tartott edzést Szalma József klubunknak…
2016.12.27.
November hónapban a legjobban teljesített játékos!…
2016.12.20.
Minden jó ha a vége jó!
2016.12.18.
Szépen csillogó aranyérem a téli szünet előtt!
2016.12.11.
Mérhető a fejlődés!
2016.11.29.
Remek ellenfelek ellen méretettünk meg!
2016.11.22.
Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!
2016.11.20.
Október hónapban a legjobban teljesítettek! Csak így…
2016.11.13.
Fagyos pillanatok!
2016.11.10.
Szeptember hónapban a legjobban teljesítettek! Csak…
2016.11.10.
Táboroztak az U11 és U13-as Megyei válogatottak tagjai.
2016.10.26.
Nagy utazás, nagy játék!
2016.10.23.
Történelmi pillanat Vácot!
2016.10.20.
Nagyot léptünk előre!
2016.10.02.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.25.
Nagyon szép teljesítmény volt srácok!
2016.09.19.
Sikeresen rajtolt a 2008-s csapat!
2016.09.18.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.14.
Csípős volt a bajai halászlé!