
U9 - PASE kupa Dunaújváros
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2016.02.21. •
Február 21-én, Székesfehérváron vettünk részt az először megrendezett Hortobágyi Ferenc Emléktornán a 2009-es korosztállyal. A kupára velünk együtt 8 csapat adta le a nevezését és nagyon színvonalas mezőny gyűlt össze ezen a vasárnapi napon.
Résztvevő csapatok: Videoton „piros”, Videoton „fehér”, MTK, Paks, Lurkó, Sződ, UTE és Mi.
A gyerekektől most is a szokásosat kértem, hogy bátran felszabadultan játszanak. Mutassák meg magukat, cselezzenek sokat, lőjenek gólokat és mosolyogjanak egész nap. Négy mini manóval vágtunk neki a tornának, mert az utolsó pillanatban Erdős Romi és Kis Csabi lebetegedtek. Így Csordás Zoli, Mácsik Ákos, Rafael Janó és egy új kis tehetség Juhász Bálint alkotta csapatunkat.
A kupán öt mérkőzés várt a srácokra. Az első mérkőzésen rögtön a későbbi győztessel, az MTK csapatával mérkőztünk meg. A srácok igen csak álmosan kezdték a játékot és sajnos már későn ébredtek, így az ellenfelünk kitömte a hálónkat. Magasabb hőfokon fociztak végig, és sajnos ez a végeredményen is meglátszódott.8-3 lett a végeredmény.
A második csoportmeccsünket a hazaiak fehér csapatával játszottuk. Ezen a meccsen már sokkal ügyesebben és bátrabban fociztak a gyerkőcök. Végig vezettünk is, de sajnos a lefújás előtt egy perccel gólt kaptunk egy kis figyelmetlenségből így meg kellett elégednünk az egy ponttal. 1-1
Harmadszorra Sződ csapata állt velünk szemben és győzelem esetén életben maradt a srácoknak a dobogó esélye. Ezt ők is jól tudták és végig odakoncentrálva, ügyes bátor játékkal lefocizták ellenfelüket és így a csoport második helyét szereztük meg. 4-1
A négy között a másik csoport első és második helyezettjével mérkőztünk meg. Elsőnek a Videoton „piros” csapata volt az ellenfél. Sajnos jobbak voltak, mint mi, ügyesebben és bátrabban játszottak, többet cseleztek és agresszívabbak voltak nálunk. Nem tudtuk a mai nap felvenni velük a versenyt így vereség lett a vége, de nem szomorkodhattunk, mert várt még ránk egy mérkőzés és még volt esélyünk a harmadik helyre.
Az utolsó mérkőzésen az UTE csapatával meccseztünk. Kiélezett, jó iramú kis összecsapás kerekedett a mérkőzésből. Volt itt is ott is helyzet, de mi szerencsére kettőt is berúgtunk. A végén megint akadt hátul egy kis figyelmetlenség, amit ellenfelünk ki is használt, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Nyertünk 2-1 arányban.
És jött a számolgatás, amiből sajnos mi jöttünk ki rosszul. Rosszabb lett a gólkülönbségünk és ezzel a negyedik helyen végeztünk. Úgy gondolom azonban, hogy egy ilyen színvonalas tornán jó eredménynek számít és nincs okunk csüggedni. Gratulálok a csapatnak. Mindenki próbált mindent kiadni magából. Bálintnak pedig külön gratulálok, mert ez volt neki a Hirös-Ép színeiben az első tornája és nagyon ügyesen mozgott a pályán. Szép volt fiúk! Hajrá! További sok sikert J
Edzők: Kurucsai Milán, Gyenes Tamás
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2017.01.10.
Harmadszor tartott edzést Szalma József klubunknak…
2016.12.27.
November hónapban a legjobban teljesített játékos!…
2016.12.20.
Minden jó ha a vége jó!
2016.12.18.
Szépen csillogó aranyérem a téli szünet előtt!
2016.12.11.
Mérhető a fejlődés!
2016.11.29.
Remek ellenfelek ellen méretettünk meg!
2016.11.22.
Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!
2016.11.20.
Október hónapban a legjobban teljesítettek! Csak így…
2016.11.13.
Fagyos pillanatok!
2016.11.10.
Szeptember hónapban a legjobban teljesítettek! Csak…
2016.11.10.
Táboroztak az U11 és U13-as Megyei válogatottak tagjai.
2016.10.26.
Nagy utazás, nagy játék!
2016.10.23.
Történelmi pillanat Vácot!
2016.10.20.
Nagyot léptünk előre!
2016.10.02.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.25.
Nagyon szép teljesítmény volt srácok!
2016.09.19.
Sikeresen rajtolt a 2008-s csapat!
2016.09.18.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.14.
Csípős volt a bajai halászlé!