U7 Főnix-Gold kupa!

 

A 2007-s korosztály először vett részt Székesfehérváron. A Főnix- Gold szervezésében meghírdetett kupa országosan elismert, nívós torna. 

Tizenkét csapat jelezte részvételi szándékát, köztük több  NB1-s klub is.

A csoport küzdelmeket azonnal egy rangadóval indítottuk. A Videoton ellen nem is olyan régen már játszottunk és vesztesként jöttünk le a pályáról.

Tanultunk a hibáinkból és lehengerlő játékkal 4:2-re győztük le vetélytársunkat. Különösen az első négy játékosunk kapta el a fonalat.

Második ellenfelünk az MTK-MFS csapata volt. Velük is játszottunk már és akkor magabiztosan legyőztük őket. Így történt ez most is. Egy percig sem volt kétséges, hogy melyik csapat lesz a győztes. 8:0-val kiütöttük őket. Ezen a meccsen mindenki maximális tudását hozta. Nem volt különbség a sorok között.

Harmadik meccsünket a Haladás ellen játszottuk. Nagyon színvonalas és hajtós mérkőzésen veszítettünk 2:1-re. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy egyáltalán nem érdemeltük meg. Parádésan fociztunk és ötletesen támadtunk, csak a góllövő cipőnk maradt a lelátón! Nem baj, így ki lehet kapni. A srácoknál csak a a szülők voltak jobbak, akik óriási hangulatot varázsoltak és ezzel segítették a gyerekeket.

Negyedik meccsünkön a Kelen SC. várt ránk. Ellenfelünk ismeretlen számunkra. Egy biztos, három döntetlennel jelezték, hogy jó csapattal ellen kell kivívnunk a továbbjutást.

Ez sikerült is. A Nagy Dani, Dömötör Zsolti, Fleig Áron hármas lenullázta ellenfelünket. Szegény Kelen fiai mire észbe kaptak, már régen eldőlt a meccs javunkra. 3:1-s győzelmünk egyben azt is jelentette, hogy  csoport győztesek is lettünk.

 

Döntőbe jutásért a Rába ETO ellen léptünk pályára. A győri utánpótlás minden korosztályban erős. Így volt ez most is. Kemény mérkőzésen győztünk szintén 3:1-re.

Ezzel már a döntőbe érezhettük magunkat.

 

Ott a némi meglepetésre az RKSK srácai vártak ránk. A meglepetést azért írtam, mert velünk együtt, előzetesen ők sem tartoztak az esélyesek közzé!

A döntőben érthetetlen okokból nem azt játszottunk, amit eddig. Az első sorból volt aki elfáradt és volt aki nem merte megfutni azokat a távokat, amit addig bátran felvállalt. Volt aki a kecsegtető lehetőségeket kapkodta el és még sorolhatnám. Sajnos, a cserék sem tudtak új lendületet adni a csapatnak. El kell ismerni, hogy jobb volt az ellenfelünk. A 4:2-re elbukott döntő csak egy pillanatra fájt a fiúknak. Megértették, hogy csodálatos eredményt értek el és a sportban kettő győztes nem lehet. Viszont jelezték, hogy jövőre már aranyra fáj a foguk!

Az eredményhírdetésnél kiderült, hogy csapatunkból több fiú is a díjazottak között van.

Fleig Áron a torna gólkirálya lett!

Nagy Dániel és Dömötör Zsolt a torna válogatottjába került be.

Mind a három fiú átlag feletti teljesítményével megérdemelte a külön jutalmat.

Az ezüstérmes csapat tagjai:

Nagy Dániel, Dömötör Zsolt, Fleig Áron, Gyenes Róbert, Lehotai Ákos, Czumbil Mihály, Diószegi Kristóf, Seres Richárd, Csősz Martin

Edző: Koós Károly

A torna első négy helyezett csapata:

1. RKSK (Rákosmente), 2. SC. Hirös-Ép, 3. Haladás VSE, 4. Rába ETO,

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!