U11 Megyei bajnokság U10 nyolcadik forduló!

Pelikán István

Az U11-es Megyei Bajnokság nyolcadik fordulójában Kiskunfélegyházi HTK vendégei voltunk. Számunkra a bajnokság  alapszakaszában a keleti csoport első helye volt  a tét ezen a mérkőzésen.  

 

Kiskunfélegyházi HTK – Hírös-ÉP "B" 0 - 3

  

Gólszerzők:

Hírös-ÉP "B" :  Kotroczó Péter 2 , Gazdag Vajk 1

 

 

Az esős ködös időben, nedves mély talajon kellett játszanunk. Szerencsére a nagyon jó center pályán volt kijelölve a játéktér. Az első negyedben két gólt is szereztünk amivel elhúztunk ellenfelünktől és így irányíthattuk a mérkőzést. Több lehetőségünk is volt azonban nem sikerült gólt szereznünk. Az ellenfelünk egy könnyelműen megadott büntetővel szépíthetett volna, de szerencsére a labda nem találta el a kaput. A második negyedben tíz percig az ellenfél irányított, de nem sikerült gólt szereznünk, nagyon jól és szervezetten védekeztünk. Lezártuk a területeket és besegítettünk egymásnak. Nem találta az ellenszert a hazai csapat. A második negyed utolsó öt percében, azonban mi vettük át a kezdeményezést. Elkezdtünk játszani és szép labdakihozatalokkal többször helyzetbe is kerültünk, azonban a befejezésre már nem maradt erő. A harmadik és negyedik negyedben már mi irányítottuk a játék nagy részét, kézben tartva ezzel a mérkőzést. Amikor az ellenfél lövésig eljutott kapusaink jó védésekkel segítették társaikat. A harmadik negyedben egy gyors támadás végén okos góllal tettük magabiztossá a vezetésünket. Csapatunk nagyon szép támadásokat épített fel, de a befejezéseknél nem voltunk elég hatékonyak. A fizikális különbség is kijött a párharcokban. Megérdemelten szereztük meg a három pontot, az utolsómérkőzésünket amennyiben sikerül megnyerni első helyezettként jutunk be a bajnokság tavaszi folytatásába.

 

Gratulálunk az eredményes szép játékhoz!

 

 A következő játékosok szerepeltek: Rózsa Boldizsár, Gazdag Vajk, Csúri Dájmond, Szujó Attila, Csákó Patrik, Kotroczó Péter, Jánosi Roland, Cseh Balázs, Gulyás Nándor, Gulyás Tibor, Győrfi Enzó, Budai Áron,   

 

Edző:Pelikán István

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!