U9 - PASE kupa Dunaújváros
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2015.09.11. •
VIII. Németh Ferenc Emléktorna Halásztelek!
Itt a szeptember, itt van újra. A gyerekek az iskolába, az U9 és U10-s foci csapatok Halásztelekre veszik ilyenkor az irányt. Mi sem tettünk másként. Címvédőként meghívást kaptunk a rangos erőpróbára, ahová csak az ország legjobb utánpótlásképző egyesületeit hívják. Most a 2007-s korcsoport kísért el minket ide. A tornára csapatok sora várja a bejutás lehetőségét, ahol évről évre egy nagyon erős és népes mezőny gyűlik össze.
Tamás Gyuri, mint rendező, továbbra sem árulta el a titkot, hogy tud ennyi jó csapatot ide verbuválni, ahol a két korosztály képviselői rendkívül színvonalas mérkőzéseken csillogtathatják meg tehetségüket.
Nem a legjobb előjelekkel vártuk ezt a tornát, hiszen a létszámunk tovább csökkent. Battancs Dávid nem vállalta tovább a versenysportot, míg Mák Peti sérülésből lábadozik.
Ráadásul ez a nyár, edzések mennyiségében és minőségében sem hozta azt, mint amit az ezelőtti évben.
Ennek ellenére augusztus második felében már körvonalazódni látszott, hogy csapat lesz, mégpedig igazi nagybetűs!
Indulásunk napjának reggelén az ég is rázendített és olyan sűrű cseppekben esett az eső, hogy még a legedzettebb szülők is elbizonytalanodtak. Talán az időjárás el akart riasztani bennünket? Mi mit sem törődve ezzel, útnak indultunk. Szerencsére Halásztelken kegyes volt az idő hozzánk és megkímélt bennünket a csapadéktól.
A csoportküzdelmekkel kezdődött a nap. A lebonyolítás szerint 3x6 csapatos volt a mezőny.
Így öt meccsünk volt azért, hogy a legjobb hat csapat közzé jussunk.
Először a Dunaújváros, az Újpesti TE majd a Bp. Honvéd, később Haladás VSE és a legvégén a Diósgyőri VTK ellen kellett pályára lépnünk.
Rendhagyó módon most nem részletezném minden mérkőzésünket, mert a recept szinte mindvégig ugyan az volt. Támadásnál egyénileg vagy kis területen gyors kombinatív játékkal megbontani az ellenfél védekezését és ezt kihasználva helyzetekig vagy lövésig eljutni.
Védekezésnél már az ellenfél térfele közepén labda felé mozogva zavart okozni és azokból a kikényszeríttet hibákból visszatámadni.
Ez olyan jó sikerült, hogy szinte minden mérkőzésünket gólokkal nyertük meg, kapni pedig alig - alig kaptunk. A kezdeti eredmények nagyon inspirálóan hatottak a srácokra. Figyelmüket teljes mértékben összpontosítva, minden helyzetben a győzelem sodrában úsztak.
Ilyen imponáló mérleg után a középdöntőben az ASI Dinamó és az MTK várt ránk.
Az ASI-ban még benne volt a váci kiütésünk, mert nagyon gyorsan feladták ellenünk. Így végig gólra törően játszva, nagyarányú győzelmet arattunk.
Az MTK is velük játszott először és ők is pontosan olyan eredményt értek el, mint mi. Az egymás elleni mérkőzésen csak a győzelem jelentette biztosan a döntőt. Ugyanis a csoport első játszhatta a finálét. Győztünk, bár játékunk nem volt annyira meggyőző, de ez eltörpült a siker mellett.
Az élet és a srácok úgy rendezték, hogy megismétlődött a tavalyi döntő. Újra a LOKI várt ránk. Az elmúlt időszakban sikeresen léptünk ellenük a pályára, de azt még nem tudhattuk, hogy a 6+1-s félnagypályás szabályt és játékot melyik csapat sajátította el jobban.
A mérkőzés szép játékot nem, inkább taktikai küzdelmet hozott. Ha a mérkőzés elejei helyzeteinket gólra váltottuk volna, akkor lehet, hogy másképpen alakul a játék része is a megmérettetésnek. Így viszont férfias küzdelem zajlott a pályán.
A kiegyenlített erők játékából mi jöttünk ki jobban és a 2:1-s győzelem azt jelentette, hogy megvédtük bajnoki címünket.
Az eredményhirdetésnél elmondták, hogy a kupa történetében ilyen még soha nem fordult elő.
Így mi is elmondhatjuk, hogy az Sc. Hirös-Ép 2006-s korosztálya ismételten történelmet írt!
Óriási eredmény és óriási elismerés ez nekünk. Az, hogy ilyen rangos tornán tudtunk immár másodjára a mezőny fölé nőni, büszkeséggel tölt el bennünket.
A csapatból kiemelkedően ezen a napon nem játszott senki, mert mindenki önmaga és ezzel az átlag fölé tudott emelkedni. A csapat nagyon koncentrált volt és mindenki nagyon akarta a győzelmet.
Makádi Martin maga volt a nyugalom szobra, egyre nehezebb neki gólt lőni. Pedig volt próbálkozás közelről és távolról is a nyolc mérkőzés alatt.
Ruzsa Marcell, most inkább mélyebbről játszva érezte jól magát. Be is játszotta folyamatosan a bal oldalt, biztos pontja volt a csapatnak.
Hajnal Norbert lassan tanár úrként kell szólítani, olyan elegáns dolgokat csinál a pályán védőként. Természetesen a gólszerzéstől sem ódzkodik.
Kern Martin a baloldalon játszva próbálta az ellenfelet megbénítani. Ez főleg támadásban volt sikeres. Fontos gólok mestere.
Krupa Zsolt perpetuum mobile. Nem véletlenül lett a torna legjobb mezőnyjátékosa. Elől - hátul ott volt. Jót tett neki, hogy visszább lépett egy sorral.
Szabó Bence hihetetlenül hasznosan játszott. Jobb oldalon számítottunk most rá. Ha kellett gólokat vágott, ha kellett parádésan védekezett.
Sallai Dániel Jolly Joker. Ha nem megy a csatároknak, akkor jön ő és pimasz cseleivel, góljaival mattolja az ellenfeleket.
Szabados Levente egy igazi harcossá vált, aki még focizni is tud. Az ellenfeleknek most is szerzett néhány kellemetlen pillanatot. Szuper volt Levi!
Szegedi Levente keményen odatette magát és legalább annyira hasznos csapatember lett belőle, mint Szabó Bencéből. Talán ha határozottabban magára vállalt volna egy két kapu előtti szituációt, még emlékezetesebb lett volna ez a nap a számára is.
Visinka Valentin most átlépted önmagad árnyékát és jó volt nézni a játékodat. A Szegedi Levinek mondottakat tudnám ismételni, vállalj magadra döntéseket!
Kárpáti Ákos maga az elegancia. A váratlan cselek mestere, aki ezen a napon sem spórolt ezekkel a mozdulatokkal. Ezért is imádjuk az ő játékát.
Azt mondják, a gyermekkor időtlen időktől fogva mindenkor a legendák kora volt, mert mindannyiukban ösztönösen él a szeretet a fantasztikus, mesés történetek iránt. Ők most megírták a saját mesés történetüket, amire mindig büszkén emlékezhetnek majd vissza.
Remélem lesz folytatása és még mindig nem most írtam le életem egyik legszebb fociélményét.
A kupa győztesek:
Kapus: Makádi Martin
Mezőnyjátékosok: Hajnal Norbert, Kárpáti Ákos, Kern Martin, Krupa Zsolt, Ruzsa Marcell, Sallai Dániel, Szabados Levente, Visinka Valentin, Szabó Bence, Szegedi Levente,
Edzők: Koós Károly, Pelikán István,Kerpits Ferenc
A torna legjobb mezőnyjátékosa: Krupa Zsolt
2017.01.15.
Év kezdet kupa győzelemmel!
2017.01.10.
Harmadszor tartott edzést Szalma József klubunknak…
2016.12.27.
November hónapban a legjobban teljesített játékos!…
2016.12.20.
Minden jó ha a vége jó!
2016.12.18.
Szépen csillogó aranyérem a téli szünet előtt!
2016.12.11.
Mérhető a fejlődés!
2016.11.29.
Remek ellenfelek ellen méretettünk meg!
2016.11.22.
Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!
2016.11.20.
Október hónapban a legjobban teljesítettek! Csak így…
2016.11.13.
Fagyos pillanatok!
2016.11.10.
Szeptember hónapban a legjobban teljesítettek! Csak…
2016.11.10.
Táboroztak az U11 és U13-as Megyei válogatottak tagjai.
2016.10.26.
Nagy utazás, nagy játék!
2016.10.23.
Történelmi pillanat Vácot!
2016.10.20.
Nagyot léptünk előre!
2016.10.02.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.25.
Nagyon szép teljesítmény volt srácok!
2016.09.19.
Sikeresen rajtolt a 2008-s csapat!
2016.09.18.
Akkor fociztunk amikor jól esett!
2016.09.14.
Csípős volt a bajai halászlé!